Molnár Miklós atya: A bűnbeesés dinamikája I.
Terveztem már, hogy a bűnbeesésre egy kicsit mélyebb szinten rávilágítanék, de különösen is okot adott erre most A döntés c. film. Ezért úgy megyünk végig ezeken a fázisokon, hogy közben felhasználom a filmben bemutatott esetet az illusztrálásra. Ez, természetesen, mivel nincs belső információm, csak a külső szemlélő ítéletét jelenti, de a saját történetünkből vélhetően mindannyian ki tudnánk egészíteni még a bemutatott folyamatot!
Gyermekként, amikor hallunk a bűnről, általában azonosítjuk azt a szüleink szabályaival szembeni kihágásokkal, csínytevésekkel. Sokszor aztán később sem tudunk mit kezdeni azzal, hogy a bűnről alkotott képünk megrekedt bennünk ezen a szinten, s így a megváltásra is felszínesen nézünk, hiszen nehéz összeegyeztetni, miért kellett valakinek meghalnia ilyen apróságokért. Először is tisztázzuk, hogy a bűn nem egy ártalmatlan tréfa! Bár Szent János azt mondja, hogy „minden igazságtalanság bűn”(1Ján 5,17), talán érdemes lenne ezt jobban árnyalni!
Amikor bűnbeesek, általában valamiféle érték mentén teszem azt, amint majd látni fogjuk, de ami ennél lényegesebb, hogy amikor vétkezem, az valamilyen módon elválaszt engem Istentől, vagyis az életem forrásától. Pontosabban, bármi legyen is a tárgya magának a bűnnek, nem az lesz a legfontosabb, hanem a módja, ahogyan megszerzem. Ezért az Egyház tanítja, hogy halálos bűnt csak „tudva és akarva” lehet elkövetni, ráadásul súlyos tárgyban. Ez két dolgot igényel: hogy tisztában legyek azzal (vagy legalább sejtsem), hogy amit teszek, az helytelen, szembe megy az Isten törvényével, valamint, hogy szándékomban álljon elkövetni, vagy legalább beleegyezzek.
Vagyis, ha tudom, hogy rossz, amit teszek, kevés arra hivatkozni, hogy mások kényszerítettek, vagy a tömeg nyomása miatt tettem, stb.
Azt is tudjuk, hogy amekkora a szabadságom a dologban, akkora a felelősségem is. Mivel, pedig az életünk az Istennel való kapcsolatról szól, minden ezért van, így amikor döntésemmel szembe megyek ezzel a kötelékkel, akkor nem történik más, mint hogy szabadakaratommal elválasztom magamat az Úrtól, mert Ő nem követhet engem a bűnbe, mivel neki nincs köze a vele ellentétes világhoz. Talán ebből a vázlatból is értjük, hogy vétkezni nem egyszerű rosszalkodás, hanem leválás az Élet Forrásáról.
A bűnbeesést én a következő fázisokra bontom: 1. a csábítás, 2. a kisértettség állapota, 3. a döntés, 4. relatív nyugalom, 5. a három út. Ezek a szakaszok, tulajdonképpen mindig végbe mennek, amikor elbukom a bűnben, de egyes eseteknél ez olyan gyorsan fut végig, hogy talán szét se tudnám őket választani. Más, nagyobb bűnök esetén, ez sokkal látványosabban elkülönül.
Vegyünk egy egyszerű példát: a pap, vagy férj hirtelen felfigyel egy kedves, szép, vonzó hölgyre, aki nem az ő társa. Ez az első fázis. Itt egyszerű a dolgom: akár el is fojthatom a csábítást. (Később érdemes lehet megfontolni, hogy miért jelent meg bennem ez, mert így megelőzhetek egy esetleges későbbi tragédiát, de e nélkül is működik akár a figyelemelterelés is.) A második fázisba lépek azonban, ha nem ignorálom valamilyen módon a csábítást. Itt már egyre kevésbé alkalmazhatom az elfojtást, mert a belső dinamikám elindult. A spiritualitás szókészletével úgy mondhatnám, hogy a lelkiismeretem és az ösztönös vágyaim vitába szállnak. A pszichológia nyelvezetével a felettes én és az ösztön én konfliktusáról van szó. Ez a dinamika egyre erősebb, minél inkább elvesztem az egyensúlyom, vágyom valamire, vagy minél több időt foglalkozom vele. Idővel, mivel a védelmi erőim fáradnak, így a tudattalanom általában a felettes én érvei ellen kezd dolgozni. Egy egyszerű eszköze erre a bagatellizálás, hiszen ’mindenki elbukik, nem nagy ügy’. De vannak ennél rafináltabb módszerei is! A lényeg, itt már fejlettebb megoldó mechanizmusok kellenek, olyanok, mint a szublimálás, vagy az elaborálás. Ha ezek nem váltak be, akkor tovább feszül bennem a kísértés.
Itt is igaz az, hogy a nem-döntés is egyfajta döntés, mert ez esetben a sodródást választom.
Ezért szinte igazi döntés nélkül jutunk el így oda, hogy az adott hölggyel a pap, vagy férj, elkezd flörtölni, vagy esetleg, ahogy a filmben láttuk, már találkozgatni, kisebb szexuális cselekedeteket végezni.
Tulajdonképpen itt nehéz is megállapítani, hogy pontosan mikortól jelenik meg a döntés, de ott már biztos, hogy belépek a bűn állapotába, hiszen tudva és akarva cselekedtem, hiába kenem el, hogy ’nem volt semmi szándék’. A döntést, vagyis a bűnbe lépést követi egy relatív nyugodt fázis. Azt figyeltem meg, hogy ez alatt az illető sokkal önfeledtebb lesz, jobban teljesít, a szerelemhez hasonló eufória a függetlenség látszatával kecsegtet.
Ilyenkor egyes papok pl. sokkal jobbak lesznek a zsolozsma végzésében, a plébániai aktivitásban, vagy éppen sokkal vidámabbnak mutatkoznak. Ennek a hátterében már a bűntudat is munkál. A családapák is gyakran sokkal önfeledtebbek, nyugodtabbak, szívesen vesznek részt az igazi családjuk életében. Ez az időszak eltarthat akár évekig is. A válaszutak azonban, nap, mint nap közelebb érnek hozzánk.
Három utat szoktam itt megkülönböztetni, az utolsó fázisban. Az egyiket „Péter útjá”-nak nevezem, mert ő miután megtagadta mesterét, hangos sírásra fakadt és nem is sokkal később már kereste is Jézusnál a szabadulást. Ez az átlag hívő útja is, amikor felismerve, hogy bűnt követtem el, elmegyek gyónni és minden kezdődik elölről.
A másik utat én „Júdás útjá”-nak hívom. Ez szükségszerűen a pusztulásba visz.
Ez esetben az illető „megátalkodik” a bűnben, vagyis nem keresi már a kiengesztelődést Istennel, hanem vissza sem akar nézni.
Persze, ez sokkal komplexebb, de most csak vázlatolok. Ez volt a filmben a 9 év történetének az alaphelyzete. Általában itt egyre növekvő feszültséggel találkozik az illető, aminek elnyomására, vagy feloldására törekszik.
Az utolsó út, amit én a „Jobb Lator útjá”-nak hívok. Itt egy jódarabig, a konkrét esetben egészen a halál szájáig, megmaradok Júdás útján, de egyszer csak, valami hatására, mégis Istenhez fordulok. A döntés az üdvösséget hozhatja el nekem. Ennek az útnak a sajátja, hogy minél később jön a változás, annál több következményt kell magammal vinnem. Ilyen pl. amikor a filmben realizálódik a hölgy fejében, hogy az adott bűnös állapotban nem áldozhat. Ez felveti a lehetőségét annak, hogy valódi felismerés szülessen, és esetleg megtérés kövesse. Azonban már hordoznom kell a bűnöm következményét.
A Jobb Lator sem szállhatott le a keresztről, hiába szabadult meg.
Nem szeretném összecsapni ezt az elmélkedést. Ezért ezzel a vázlatos ismertetéssel most megelégszem. De ez még szinte csak a felszín! A következőkben részletesebben foglalkozunk az egyes szakaszok okaival, megoldásaival, értelmezésével. Még sok érdekesség vár ránk!
Kép: Pixabay
