Halász János az ÁSZ-hoz fordult a baloldal külföldi finanszírozása ügyében

Halász János, a Fidesz frakcióvezető-helyettese közérdekű bejelentéssel fordult az Állami Számvevőszékhez (ÁSZ) a „baloldal külföldi finanszírozása” ügyében. A kormánypárti politikus az MTI-nek elküldött videónyilatkozatában lépését azzal indokolta, hogy újabb „aggasztó részletek derültek ki a baloldal külföldi finanszírozásával” kapcsolatban, az ügyben felmerül a tiltott pártfinanszírozás alapos gyanúja.

A Fidesz frakciószóvivője ezért arra kérte a számvevőszéket: vizsgálja ki, hogy a fentiekkel kapcsolatban maradéktalanul betartották-e a törvényeket, és amennyiben jogsértést állapít meg, tegye meg a szükséges további lépéseket.

Halász János felidézte: a titkosszolgálatok nyilvánosságra hozott tájékoztatójából tudni lehet, hogy az Action for Democracy nevű civil szervezet az idei országgyűlési választások előtt 1 milliárd 848 millió forinttal támogatta a Marki-Zay Péter vezette Mindenki Magyarországért Mozgalmat (MMM).

A szervezet ebből mintegy 1,4 milliárd forintot fizetett ki a közösségi médiás ügynökségként működő és tanácsadói feladatokat is ellátó DatAdat cégcsoportnak – tette hozzá.

A Fidesz frakcióvezető-helyettese azt mondta, az MMM közösségi médiás költéseit megvizsgálva az látszik, hogy idén január 1-je és április 3-a között – azaz a kampányidőszakban – több mint 172 millió forint értékben jelentettek meg hirdetéseket, hivatalos kampánybeszámolójuk viszont 530 milliós költésről számol be.


Hirdetés
Ráadásul – hangsúlyozta Halász János – vitán felül áll, hogy a hirdetésekkel a baloldal a választáson elinduló jelölteket támogatta, tehát politikai tevékenységhez használta a pénzt.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a törvények szerint párt semmilyen pénzügyi támogatást nem fogadhat el külföldi szervezettől és nem magyar állampolgártól. Ugyanakkor az Action for Democracy egyik kulcsszereplője, Karácsony Gergely főtanácsadója, Korányi Dávid a napokban bevallotta, hogy nemcsak mikroadományokból gyűlt össze a 3 milliárd forint, hanem voltak intézményi adományozóik is – hangsúlyozta Halász János.

(MTI)

A címlapképen Halász János, a Fidesz frakcióvezető-helyettese felszólal napirend előtt az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. október 24-én. Forrás: MTI/Kovács Attila

'Fel a tetejéhez' gomb