Ferenc pápa: Kétségtelen, hogy a megszálló az orosz állam

November 22-én a jezsuita America Media öt munkatársa interjút készített Ferenc pápával a vatikáni Szent Márta-házban lévő otthonában. A beszélgetést november 30-án publikálta a jezsuita lap. Az interjú azóta bejárta a nemzetközi és a magyar sajtót. A beszélgetés második, záró részének magyar fordítását a Magyar Kurír adta közre, ebből idézünk részleteket.

– Gerard O’Connell: Szentatya, Ukrajnáról – az Egyesült Államokban sokakat összezavart, hogy ön látszólag nem hajlandó közvetlenül bírálni Oroszországot az Ukrajna elleni agressziója miatt, ehelyett inkább általánosabban beszélt a háború befejezésének szükségességéről, az orosz támadások helyett a zsoldostevékenység és a fegyverkereskedelem megszüntetésének szükségességéről. Hogyan magyarázná meg álláspontját ezzel a háborúval kapcsolatban az ukránoknak, vagy az amerikaiaknak és másoknak, akik támogatják Ukrajnát?

– Amikor Ukrajnáról szólok, akkor egy mártíromságra kényszerített népről beszélek. Ha van egy mártíromságra kényszerített nép, akkor valaki mártíromságra kényszeríti őket. Amikor Ukrajnáról beszélek, a kegyetlenségről szólok, mert sok információm van a bejövő csapatok kegyetlenségéről. Általában talán azok a legkegyetlenebbek, akik Oroszországban élnek ugyan, de nem az orosz hagyományokhoz kötődnek, például a csecsenek, a burjátok és így tovább.

Kétségtelen, hogy a megszálló az orosz állam. Ez teljesen világos.

Néha igyekszem nem pontosítani, hogy ne legyek bántó, és inkább általánosságban ítéljek, bár jól tudható, hogy kiket ítélek el. Nem szükséges, hogy nevet és vezetéknevet mondjak.

A háború második napján elmentem a (szentszéki) orosz nagykövetségre, ami szokatlan gesztus, mert a pápa soha nem megy el nagykövetségekre. És ott azt mondtam a nagykövetnek, hogy mondja meg (Vlagyimir) Putyinnak: hajlandó vagyok odautazni, azzal a feltétellel, hogy lehetővé tesz számomra egy aprócska rést a tárgyalásra. (Szergej) Lavrov külügyminiszter nagyon kedves levélben válaszolt, amelyből megértettem, hogy egyelőre erre nincs szükség.

Háromszor beszéltem Zelenszkij elnök úrral telefonon. Általában pedig a – civil és katonai – foglyok listáinak átvételével foglalkozom, és ezeket elküldetem az orosz kormánynak, s a válasz mindig nagyon pozitív.

Az odautazásra is gondoltam, de eldöntöttem: ha utazom, akkor Moszkvába és Kijevbe is elmegyek, nem csak egy helyre. És

soha nem keltettem azt a benyomást, hogy az agressziót fedezném.

Háromszor vagy négyszer fogadtam itt, ebben a teremben az ukrán kormány küldöttségét. És együtt dolgozunk.

Miért nem nevezem meg Putyint? Mert nincs rá szükség; ez már tudható.

Néha azonban az emberek belekapaszkodnak a részletekbe. Mindenki ismeri az álláspontomat, Putyinnal vagy Putyin nélkül, anélkül, hogy megnevezném.

Néhány bíboros elment Ukrajnába: Czerny bíboros kétszer is; Gallagher érsek, aki az államokkal való kapcsolatokért felelős, négy napot töltött Ukrajnában, és jelentést kaptam arról, amit látott; Krajewski bíboros pedig négyszer járt ott. Ilyenkor a megrakott furgonjával megy, és a tavalyi nagyhetet Ukrajnában töltötte. Vagyis nagyon erős a Szentszék jelenléte a bíborosok által, és folyamatosan kapcsolatban vagyok felelős pozícióban lévő emberekkel. És szeretném megemlíteni, hogy

ezekben a napokban van a holodomor, a népirtás évfordulója, melyet Sztálin követett el az ukránok ellen (1932–33-ban). Úgy vélem, helyénvaló megemlíteni, mint a jelenlegi konfliktus történelmi előzményét.

A Szentszék álláspontja az, hogy békére és megértésre törekszik. Diplomáciája ebbe az irányba halad, és természetesen mindig kész közvetíteni.

– Matt Malone SJ: Az Egyesült Államokban vannak olyanok, akik a piacgazdasággal kapcsolatos kritikáit az Egyesült Államok bírálataként értelmezik. Akadnak, akik egyenesen azt gondolják, hogy ön talán szocialista, vagy kommunistának, marxistának nevezik. Ön természetesen mindig is azt mondta, hogy az evangéliumot követi. De hogyan válaszol azoknak, akik azt mondják, hogy nem fontos, amit az Egyház és önök mondanak a gazdaságról?

– Mindig megkérdezem magamtól, honnan jön ez a címkézés. Amikor például Írországból tartottunk hazafelé a repülőn, nyilvánosságra került egy amerikai prelátus levele, amelyben mindenfélét mondott rólam. Én igyekszem az evangéliumot követni. Nagyon megvilágosít a nyolc boldogság, de mindenekelőtt az a mérce, amely alapján megítélnek majd minket: a Máté 25. „Szomjaztam, és innom adtatok. Fogságban voltam, és eljöttetek hozzám. Beteg voltam, és meglátogattatok.” Akkor hát Jézus kommunista?

A probléma emögött – ahogy ön helyesen utalt erre – az evangéliumi üzenet társadalmi-politikai redukciója.

Ha pusztán szociológiai szempontból tekintek az evangéliumra, akkor igen, kommunista vagyok, és Jézus is az.

E boldogságok és Máté evangéliumának 25. fejezete mögött egy olyan üzenet van, amely Jézus sajátja. Ez pedig az, hogy kereszténynek kell lenni. A kommunisták ellopták keresztény értékeink egy részét. (Nevet…) Egy másik részükből pedig katasztrófát csináltak.

– Gerard O’Connell: Ha már a kommunizmusról beszélünk, önt bírálták Kína miatt. Megállapodást írt alá Kínával a püspöki kinevezésekről. Néhányan azt mondták – és ön is –, hogy ez nem nagy eredmény, de eredmény. Egyesek az Egyházban és a politikában azt mondják, hogy Ön nagy árat fizet azért, hogy továbbra is hallgat az emberi jogokról (Kínában).

– Ez nem beszéd vagy hallgatás kérdése. A valóság nem ez. A valóság az, hogy párbeszédet folytatunk, vagy nem folytatunk párbeszédet. És az ember addig a pontig folytat párbeszédet, ameddig lehetséges.

Az Egyház modern korában számomra a legnagyobb példakép Casaroli bíboros. Van egy könyv – A türelem vértanúsága –, amely az ő kelet-európai munkájáról szól. A pápák – VI. Pálra és XXIII. Jánosra gondolok – leginkább Közép-Európa országaiba küldték, hogy megpróbálja helyreállítani a kapcsolatokat a kommunizmus időszakában, a hidegháború idején. És ez az ember párbeszédet folytatott a kormányokkal, megtette, amit tudott, és lassan sikerült helyreállítania a katolikus hierarchiát ezekben az országokban. Például – egy esetet említek – nem mindig a legmegfelelőbb embert nevezhették ki érseknek a fővárosban, hanem azt, akit a kormányzat szerint lehetett.

A párbeszéd a legjobb diplomácia útja. Kínával a párbeszéd útját választottam. Lassú, vannak kudarcok, vannak sikerek, de nem találok más utat.

És szeretném hangsúlyozni: a kínai nép nagyon bölcs, és megérdemli a tiszteletemet és csodálatomat. Le a kalappal előttük. És ezért próbálok párbeszédet folytatni, mert nem arról van szó, hogy meg fogjuk hódítani az embereket. Nem! Vannak ott keresztények. Törődni kell velük, hogy jó kínaiak és jó keresztények legyenek.

– G. O’C: Az utolsó kérdés. Ön most már tíz éve pápa.

– Igen! (Nevet…)

– G. O’C.: Ha visszatekint, van-e három olyan dolog, amit másképp csinált volna, vagy amit megbánt?

– Mindent! Mindent! (Angolul mondja, és nevet, és nevet.) Mindent másképp csinálnék! Viszont azt tettem, amit a Szentlélek mondott nekem, hogy tennem kell. És amikor nem tettem meg, akkor hibáztam.

A Szentatyával készült interjút teljes terjedelmében a Magyar Kurír oldalán olvashatják el.

Forrás és fotó: America Magazine/Magyar Kurír