Az embermentő Reviczky Imre ezredesre emlékeztek

A második világháború alatt embermentő tevékenységet folytató Reviczky Imre ezredes, posztumusz vezérőrnagy születésének 125. évfordulójára emlékeztek Budapesten.

A halála után Világ igaza elismeréssel kitüntetett magyar katonatiszt Fiumei úti sírkertben található szobránál tartott megemlékezésen Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára arról beszélt, hogy Reviczky Imre Magyarország legnagyobb hősei közé tartozik, akinek nevét szerte a világon ismerik, emlékét őrzik.

Az államtitkár azt mondta, a katonatiszt a második világháború alatt vált halhatatlanná, amikor a saját életét is kockáztatva megvédett több ezer munkaszolgálatost a biztos szenvedéstől és a deportálások poklától.

Reviczky Imrét 1943-ban nevezték ki a munkaszolgálatos zászlóalj élére; azonnal megszüntette a munkaszolgálatosok zaklatását és bántalmazását, valamint parancsba adta, hogy ugyanúgy kell bánni velük, mint a több katonával – idézte fel Vargha Tamás.

Közölte: Reviczky Imre a német megszállás után is kitartott „az igazság útján”, elutasította a munkaszolgálatosok deportálását, továbbá orosz frontra küldését, behívók küldésével pedig további zsidó embereket mentett meg a gettóból. Végül több ezret sikerült megmentenie bátorságával, amiért Magyarországon és Izraelben is hálával emlékeznek Reviczky Imrére – mondta, hozzátéve, hogy a katonatisztet az izraeli állam posztumusz Világ igaza kitüntetésben részesítette. Vargha Tamás úgy fogalmazott, hogy


Hirdetés
„a tábornok olyan példát állított elénk bátorságból, hazaszeretetből és igazságszeretetből, amit soha semmi nem árnyékolhat be, és amit soha nem feledhetünk el”.

Példája bizonyítja, hogy a legnagyobb szörnyűségek között is lehet és kell tisztességes embernek maradni; „embernek maradni az embertelenségben” – hangoztatta.

Reviczky Katalin, Reviczky Imre unokája, Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója, Gerőfi Szilárd dandártábornok, Kun Szabó István vezérőrnagy, az államfő főhadsegédje, Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára és Jákov Hadasz-Handelszman, Izrael budapesti nagykövete a második világháború alatt embermentő tevékenységet folytató Reviczky Imre ezredes, posztumusz vezérőrnagy születésének 125. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen a halála után Világ igaza elismeréssel kitüntetett katonatiszt Fiumei úti sírkertben található szobránál 2022. november 29-én.  (MTI/Soós Lajos)

Jákov Hadasz-Handelszman, Izrael budapesti nagykövete emlékező beszédében elmondta, hogy a bátor, becsületes és önzetlen Reviczky Imre dicséretet és dicső emléket érdemel mindazért, amit abban a sötét időben tett.

Romániában, Izraelben és szerte a világon több ezer túlélő a tanúbizonysága az ezredes bátorságának és nemes lelkületének – mondta, hozzátéve, hogy embermentő tevékenységét Izrael állam és a zsidó nép soha nem fogja elfelejteni.

Kun Szabó István vezérőrnagy, az államfő főhadsegédje kifejtette, hogy a második világháború alatt a fasiszta és a kommunista ideológia felhasználta a hadseregeket emberellenes céljai érdekében. Úgy folytatta: akkor is voltak és most is lennének olyanok, akik nemcsak szóval, hanem tetteikkel is határt szabnak az „ördögi tervnek”. Reviczky Imre felismerte, hogy döntésein százak, ezrek élete múlik, ezért sokszor a parancs ellenére, ezáltal saját életét veszélyeztetve civilek további százainak nyújtott védelmet.

A beszédek elhangzása után katonai tiszteletadás mellett helyezték el az emlékezés virágait Reviczky Imre szobra előtt.

(MTI)

A címlapképen Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára beszédet mond a második világháború alatt embermentő tevékenységet folytató Reviczky Imre ezredes, posztumusz vezérőrnagy születésének 125. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen a halála után Világ igaza elismeréssel kitüntetett katonatiszt Fiumei úti sírkertben található szobránál 2022. november 29-én. Forrás: MTI/Soós Lajos

'Fel a tetejéhez' gomb