Novák Katalin: itt van velem lélekben 15 millió magyar ember

Itt van velem lélekben tizenötmillió magyar ember – hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök kárpátaljai látogatásának első helyszínén, a beregszászi református templomban tartott adventi ünnepi istentiszteleten és kijelentette, hogy kiváltságként éli meg, hogy a kárpátaljai magyarokkal közösen gyújthatja meg az adventi koszorú első gyertyáját.

A köztársasági elnök együtt imádkozott a beregszászi református gyülekezet tagjaival az advent első vasárnapján tartott ünnepi istentiszteleten, amelyen Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke hirdetett igét.

Köszöntőjében Novák Katalin emlékeztetett arra, hogy legutóbb márciusban, a háború kitörését követő napokban ugyanebben a templomban hetven református lelkésszel közösen imádkoztak a mielőbbi békéért. Most „lélekben itt van tizenötmillió magyar ember Magyarországról és a Kárpát-medence minden részéről és a diaszpórából” – fogalmazott.

Novák Katalin arról biztosította a jelenlévőket, hogy


Hirdetés

„együtt vagyunk és együtt leszünk, legyen bármilyen nehéz is az élet Kárpátalján, legyen bármilyen nehéz, kihívásokkal teli magyarnak lenni”.

Az államfő kiemelte, hogy kilenc hónapja tart a háború, amennyi idő alatt egy új emberélet kifejlődik. De látjuk, hogy kilenc hónap alatt rengeteg mindent le lehet rombolni, tönkre lehet tenni – mondta. A háború el tudja pusztítani az otthonokat, az épületeket, lerombolhatja az utakat, életeket olthat ki, de „a háború a szeretetet nem tudja elpusztítani” – húzta alá a köztársasági elnök.

Magyarország minden menekültet vendégként fogad, addig maradhatnak, amíg maradniuk kell – mondta. Kiemelte azoknak az embereknek a szerepét, akik otthon maradtak és szolgálják a közösséget, aki végezetül azt kívánta, hogy „mint már annyiszor a magyar történelemben, most is erősebben álljunk fel ebből a nehéz helyzetből.”

Novák Katalin kiemelte: óriási kiváltságnak tartja, hogy éppen a kárpátaljai magyarokkal közösen gyújthatja meg az első adventi gyertyát. Úgy fogalmazott, hogy előbb-utóbb békének kell lennie, és ennek a békének a hírnökeként járt tegnap Kijevben, ma pedig Kárpátalján.
Novák Katalin köztársasági elnök (k) és Tarpai József, a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének (KMNE) elnöke a KMNE tagjaival a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola épületében Beregszászon 2022. november 27-én. MTI/Bruzák Noémi

Novák Katalin a déli órákban felkereste a II. Rákóczi Ferenc Főiskolát, ahol megkoszorúzta Mádl Ferenc néhai köztársasági elnök emléktábláját, aki személyesen támogatta az intézmény elindulását.

'Fel a tetejéhez' gomb