A moldvai csángókért szólt a harang Csíkszeredában

Idén huszonegyedszer tartották meg a csángónapokat Csíkszeredában, melynek célja már kezdetektől az, hogy felhívja az ott élők figyelmét a moldvai csángók sorsára és bemutassa a csángó kultúrát, hagyományokat.  A csángó nap főszervezője a Hargita Megyei Kulturális Központ. 

A Csíkszeredai Csángó Kollégium már 11 éve vesz részt társszervezőként az eseményen, idén ők is díszvendégek voltak. A csángó diákok több téren is bemutathatták tehetségüket: Beta Antónia és Bortos Madalina énekelt, majd Beta Narcis, Timaru Florin és Timaru Alexandru zenéltek, utána a táncosoké volt a főszerep Ádám Rebeka és Görbe Gyopár közreműködésével. Ezt követte egy gyimesi összeállítás, amit a gyimesbükki és kosteleki diákok közösen mutattak be Varga Zsuzsa vezetésével. Az előadást hangulatos táncház követte. November 19-én a kollégium diákjai és nevelői Kocsis Mihály tréner vezetésével egésznapos csapatépítő programon vettek részt. Délután közösen meglátogatták Csíksomlyón a Mária Kertben lévő Joannes Kájoni 390 szabadtéri kiállítást.

November 20-án, vasárnap a kollégium közössége a Millenniumi templomban „A moldvai csángókért szól a harang” mottójú ünnepi szentmisén vett részt.

Az Izva Ifjúsági Hagyományőrző csoport a Csíkszeredai Gyermekek Háza szólistáival közösen moldvai népénekekkel tették még ünnepélyesebbé a szentmisét. A szentmise végén Borbáth Erzsébet egy Iancu Laura-verssel köszöntötte az eseményt és kedves, biztató szavakkal a diákokat.

Az eseményről bővebben a Csíkszeredai Csángó Kollégium/Romkat.ro oldalán olvashatnak.


Hirdetés

Forrás: Csíkszeredai Csángó Kollégium/Romkat.ro

A címlapkép forrása: Csíkszeredai Csángó Kollégium/Romkat.ro

'Fel a tetejéhez' gomb