Ungváry Zsolt: Történelmi sálak
A mindig jelentéktelen Orbán Viktornak ezúttal a sáljáról beszél fél Európa. (Mit nem adna egy Lakatos Márk vagy Mihalik Enikő, ha a ruhái ennyire a figyelem középpontjába kerülnének.) Főleg a sajtó és a hivatásos hergelők akadtak ki – nekik lassan az is elég, ha Orbán levegőt vesz –, az utódállamok politikusai általában nyugodtabban fogadták.
Mint ismert, a miniszterelnök egy olyan szurkolói sálat viselt, amelynek két végén piros-fehér-zöldben a magyar királyság körvonalai látszódtak. Jellemző, hogy az apropó kapcsán megint nem lett kibeszélve a magyar kérdés, nem vette a fáradságot a nyugati sajtó, hogy elmagyarázza olvasóinak, mit is jelentenek ezek a kontúrok. Miközben az elmúlt évtizedekben mindenkitől bocsánatot kértek, mindenkinek a problémáit megértették, a mi felszabdalt hazánkért, az idegen fennhatóság alá kényszerített, meggyötört magyar milliókért soha senki nem kért elnézést. Nem is értik – ez sajnos kellő propaganda híján a mi hibánk is –, illetve teljesen félreértik az egészet. Rögtön revizionizmust, területi követeléseket és fasizmust emlegetnek az évszázadokig létező Nagymagyarország láttán. Vannak domborzati, történelmi és politikai térképek. A domborzati évezredekig változatlan: a folyók ritkán váltanak irányt, a hegyek is viszonylag stabilan állnak. A politikai az aktuális helyzetet mutatja: ez mindig változó, még ha egyesek szeretnék is, ha a határok véglegesen bemerevednének, amire ugye még sosem volt példa. A történelmi térkép pedig elmúlt korokból villantja fel egy-egy időszak képét. Mivel a magyar történelem, kultúra, civilizáció nem esik egybe a mostani államhatárokkal, ezért nélkülözhetetlen számunkra a történelmi térkép.
A honfoglalás („Verecke híres útján jöttem én”), a nándorfehérvári diadal, Mátyás, vagy Kosztolányi szülőhelye, a Zrínyit megtámadó vadkan, Rákóczi nyughelye, a világosi fegyverletétel, a pozsonyi országgyűlések mind ábrázolhatatlanná válnak, ha csak az aktuális Magyarország térképét használhatjuk.
Ez önmagában még nem revíziós igény. Még ha a lelkünkben valamennyiünknek ez is az ideális Magyarország. Ha kiteszek egy fotót otthon a szülőházamról, amiben azóta már mások laknak, nem jelenti feltétlenül azt, hogy ki akarom őket lakoltatni. De attól még ott születtem. Jellemző, hogy – egy cikk tanúsága szerint – korábban a szlovák pénzügyminiszter szobájában is ez volt a falon. Nem is tudnak más térképet kitenni a múltból. Szlovákia először 1939-45-ben, majd 1993-tól létezik önállóan. Korábban soha. Ha szeretnék a hazájukat történelmi térképre tenni, kénytelenek „Uhorszkót”, vagyis a magyar királyságot ábrázolni. (Amiképpen például Ukrajna sem tud felmutatni a múltból olyan forrást, amelyen az ország szerepelne, és ahogy a Kárpát-medence ókori rajzolata – legalábbis a Dunántúl és Erdély – a római birodalom része.)
Mi benne élünk a történelemben, mert értjük, hogy nem lehet csak a jelenben létezni.
Tetteink, jellemünk, önmagunk megértése értelmezhetetlen anélkül, amiből származunk, amire támaszkodunk. A mai Magyarország és magyarság érthetetlen volna (a többség biológiailag sem létezne), ha hirtelen kivonnánk belőle mindazt, ami a mai határokon túlról származik. Nem védekezni kell ilyenkor, hanem elmagyarázni, mi is a közünk mindehhez; sokszor, sokat beszélni róla, amire az ilyen esetek kitűnő alkalmat kínálnak. Már csak ezért is hasznos volt a sál bemutatása, köszönjük a palávert, amit a környezet csapott körülötte. Újra és újra szembesüljön vele az erről mit sem tudó európai közvélemény, hogy a mai Magyarország nem azonos azzal, amit mi Magyarországnak gondolunk.
A címlapkép forrása: Orbán Viktor hivatalos Facebook oldala
