Egy magát a francia elnöknek kiadó ember hívta fel Andrzej Dudát

Egy magát Emmanuel Macron francia elnöknek kiadó ember hívta fel telefonon Andrzej Duda lengyel elnököt, aki egy ideig jóhiszeműen elbeszélgetett vele. Az illetékes szolgálatok vizsgálják az ügyet – közölte kedden a varsói államfői hivatal.

A kelet-lengyelországi Przewodówban múlt kedden történt, két ember halálát okozó rakétarobbanást követően Andrzej Duda több külföldi állam- és kormányfővel folytatott telefonbeszélgetést, s eközben egy olyan embert is kapcsoltak, aki Emmanuel Macronnak mondta magát – tájékoztatott a lengyel államfői hivatal a Twitteren.
Mint írták, az angolul folytatott telefonbeszélgetés során Andrzej Duda felfigyelt a másik fél szokatlan beszédmódjára. Ennek alapján úgy ítélte meg, hogy megtévesztési kísérlet történhetett, és befejezte a párbeszédet. A telefonkapcsolást követően az államfői hivatal az illetékes szolgálatokkal együttműködve haladéktalanul vizsgálatot indított – áll a Twitter-bejegyzésben.

A przewodówi robbanás után, múlt szerdára virradóan Andrzej Duda elnök többek között Joe Biden amerikai elnökkel és Jens Stoltenberggel, a NATO főtitkárával egyeztetett telefonon. Az államfői hivatal a PAP lengyel hírügynökséggel közölte: szerda reggel Duda Emmanuel Macronnal is beszélt.

A lengyel média kedden az eset kapcsán két orosz prankster (telefonbetyár) által közzétett videófelvételt említett.

Sajtókommentárok felidézik: Andrzej Dudát már 2020-ban felhívták António Guterres ENSZ-főtitkárt színlelve. Lengyel politikusok közül Rafal Trzaskowski varsói ellenzéki főpolgármester lett hasonló provokáció áldozata, több nyugati, Oroszországgal szemben általában kritikus közéleti személyiség mellett.


Hirdetés

(MTI)

A címlapképen Andrzej Duda lengyel elnök a Három Tenger Kezdeményezés (Three Seas Summit) csúcstalálkozón Rigában 2022. június 20-án. Forrás:  Forrás: MTI/EPA/Toms Kalnins

'Fel a tetejéhez' gomb