Ferenc pápa: Sose felejtsük el és sose tagadjuk meg kulturális gyökereinket!

November 18-án a La Stampa olasz napilapban jelent meg Domenico Agasso interjúja a Szentatyával, aki emlékeztetett arra, hogy a Szentszék szakadatlan diplomáciai munkát végez a „valódi tűzszünet és valódi béketárgyalások” érdekében. Az aktuálpolitikai kérdések mellett a beszélgetés a pápa rokoni kapcsolatait, piemonti gyökereit is érinti. A teljes interjú magyar fordítását a Vatican News nyomán a Magyar Kurír közölte. Ebből olvashatnak oldalunkon részleteket.

– Domenico Agasso: Szentatya, holnap első alkalommal látogat el pápaként Astiba. Családtagjaival együtt ünnepli unokanővére, Carla Rabezzana kilencvenedik születésnapját. Önök a második világháború és a hidegháború sötét éveiben voltak gyerekek. Milyen érzés most az Ön számára, hogy pápaként a „harmadik világháborúval” kell szembesülnie – ahogy Ön nevezte –, hogy egy új nukleáris fenyegetéssel kell szembenéznie?

– Ez abszurd. Különös dühöt és szomorúságot vált ki bennem annak tudata, hogy mindezen tragédiák mögött a hatalomvágy és a fegyverkereskedelem áll.

Azt mondták nekem, hogy ha egy éven át az emberiség nem gyártana és nem adna el fegyvereket, akkor megszűnne az éhezés a világon.

Ehelyett mindig a destruktív hajlam kerekedik felül, ami háborúkhoz vezet. Amikor a birodalmak meggyengülnek, háborúzni akarnak, hogy erősnek érezzék magukat, és hogy fegyvereket adjanak el. Egy évszázadon belül három világháború! És mi nem tanulunk! Pedig elég lenne elmenni az anziói temetőbe, és belegondolni az ott eltemetett emberek életkorába: én elmentem oda, és sírtam az anziói partraszállásban meghalt húszéves amerikai fiatalemberek sírjainál. Redipugliában is sírt a lelkem (nagyapám részt vett a piavéi csatában, és elmesélte, mi történt ott). És ahogy már mondtam más alkalommal: a normandiai partraszállás… igaz, ez volt a nácizmus bukásának kezdete, de hány fiatalember maradt ott a parton, akiket megöltek? Azt mondják, harmincezer… Nem tanulunk…

– Van valami diplomáciai újdonság a Vatikán és a Kreml között?

– Folyamatosan figyelemmel kísérjük a helyzet alakulását. Amint azt Bahreinből hazatérőben a repülőgép fedélzetén mondtam, az államtitkárság dolgozik, és jól dolgozik, nap mint nap, mérlegel minden eshetőséget és átgondol minden lehetőséget, amely valódi tűzszünethez és valódi béketárgyalásokhoz vezethet.

Eközben humanitárius támogatást nyújtunk a meggyötört Ukrajna népének, melyet szenvedéseivel együtt a szívemben hordozok. Aztán megpróbálunk olyan kapcsolati hálót kialakítani, amely elősegíti a felek közötti közeledést, a megoldások megtalálását. Ezenkívül a Szentszék megteszi, amit kell, hogy segítse a foglyokat.

– A Vatikán kész-e a békeközvetítő szerepére, arra, hogy helyszíne legyen az esetleges tárgyalásoknak?

– Amint azt már több hónappal ezelőtt kijelentettük, és amint azt Parolin bíboros államtitkár többször is megismételte, a Szentszék kész mindent megtenni a közvetítés és az ukrajnai konfliktus lezárása érdekében.

– Hamarosan találkozik majd Giorgia Melonival, Olaszország első női miniszterelnökével: mit fog mondani neki?

– Nem akarok a konkrét olasz politikai kérdésekbe beleszólni. Van egy legitim, a nép által megválasztott kormány, mely a megbízatása elején jár, és a legjobbakat kívánom annak, aki vezeti, és a munkatársainak, valamint az ellenzéknek is, hogy együttműködő legyen, mert a kormány mindenkié, a közjó a feladata és a célja, és Olaszország jobb jövője az egyetlen horizontja.

– Vasárnap az asti székesegyházban misézik, hogy találkozzon azzal az egyházmegyei közösséggel, amelyből szülei kivándoroltak Argentínába. Milyen érzés most fehér öltözetben visszatérni arra a földre, ahonnan származik?

– Régóta szerettem volna néhány órát tölteni rokonaimmal családom lakhelyén. Mielőtt pápa lettem, gyakran látogattam Asti környékére, szokásom volt: amikor Rómába érkeztem az argentin jezsuiták tartományfőnökeként, vagy érsekként, hogy részt vegyek egy-egy szinóduson. Minden alkalommal átugrottam Piemontba, hogy meglátogassam apám rokonait. Szorosan kötődünk egymáshoz. Legidősebb unokanővéremmel, Carlával gyakran beszélünk telefonon. Holnap öt másik unokatestvéremmel is együtt leszünk, és ez örömmel tölt el.

– Milyen szerepet kell játszania a gyökereknek a mi globalizált és hipertechnológiai korunkban?

– Két szempontból is alapvető fontosságúak. Az első a kulturális szempont: sose felejtsük el és sose tagadjuk meg kulturális gyökereinket.

A második a családi szempont: mindig ápolni és becsülni kell a családi gyökereket, különösen a nagyszülőket.

Mindig azt mondom: szerintem a fiataloknak a lehető legtöbbet kellene beszélgetniük a nagyszüleikkel; hogy a gyökereik szilárdak maradjanak, nem azért, hogy ott leragadjanak, egy helyben állva, nem is nézve a világra.

Épp ellenkezőleg: a nagyszülők segíthetnek abban, hogy megtaláljuk az inspirációt, hogy előre és messzire menjünk. De ha a fa elszakad a gyökereitől, nem nő, hanem elszárad, elpusztul. A gyökerekkel való kapcsolat fenntartása elengedhetetlen kulturális és társadalmi fejlődésünk, valamint személyiségfejlődésünk szempontjából.

– Közeledik pápaságának tizedik évfordulója: milyen gondolatokat ébreszt Önben ez a mérföldkő?

– Mindennap elgondolkodom az életemen. Loyolai Szent Ignác (Jézus Társaságának alapítója – a Szerk.) többek között azt ajánlotta mindenkinek, nem csak a papoknak és a szerzetesnővéreknek, hogy legalább naponta egyszer vizsgálják meg a lelkiismeretüket. Nem azért, hogy tudjuk, milyen bűnöket követtünk el, nem, hanem azért, hogy felismerjük, mi történik velünk és körülöttünk.

Időnként a szívünk, a lelkiismeretünk olyan, mint egy út, amelyen sokan végigmennek, de senki sem veszi észre, mi történik.

Ezzel szemben fontos, hogy megálljunk, talán a nap végén, és megfigyeljük, mit élünk meg. És így az ember megérti az áldásokat, amelyeket az élettől kap, a jótetteket, amelyeket végbevitt, és azt a rosszat is, amit gondol és tesz. Így halad előre, megértve, milyen szellemben viszonyul a különböző közegekben: például a megbékélés, a barátság, a testvériség vágyával, vagy a bosszú, a veszekedés, a zsarnokoskodás, a pozícióval való visszaélés kísértésébe esve.

– Boldog, hogy pápaként élhet?

– Hivatásomnak köszönhetően mindig boldog voltam ott, ahová az Úr helyezett és küldött. De nem azért, mert »elnyertem valamit«, nem nyertem én el semmit…

ez egy szolgálat, és az Egyház kért fel rá; nem gondoltam, hogy megválasztanak, mégis az Úr ezt akarta.

Tehát haladok tovább. Megteszem, amit tudok, mindennap, és azon vagyok, hogy sose álljak meg.

Domenico Agasso Ferenc pápával készített interjúját teljes terjedelmében a Magyar Kurírban olvashatják el.

A címlapkép forrása: Vatican News