Trombitás Kristóf: Nem szeretnénk nyugat-európai talibánt
Ritkán lepődik meg keresztény ember manapság, ha az európai politika történéseit figyeli. Elnézve a teljes hitehagyottságot, alászállást és elidegenedést mindenfajta fensőbbségességtől, az archaikus, meghaladottnak bélyegzett, de valójában pont a civilizációnk megmaradását biztosító hierarchia megtagadását, lassan annak is örülni kell, ha a nevükben keresztény és konzervatív pártok legalább nem pont ugyanazt akarják társadalmilag, mint a progresszív balosok.
És elnézve mondjuk a nyugati, mainstream, nemzeti pártokat, például a tory-kat, erre nem sok esély kínálkozik. Hát nézzék csak meg, miben merül ki a nyugat-európai, úgynevezett jobboldali pártoknak a tevékenysége. Talán nem a tory-k voltak hatalmon, amikor a 2010-es években engedélyezték Nagy-Britanniában az egyneműek házasságát?
Mégis mi választja el ezeket a pártokat a baloldaltól? Persze, bizonyos gazdasági és szociális kérdések bizonyosan, de ami a társadalmat, a jó élet mibenlétét illeti – legalábbis, amit ők saját maguk elképzelnek erről -, az immár semmiben sem különbözteti meg őket állítólagos politikai ellenfeleiktől. Ezért amikor azt mondjuk, hogy itt Közép-Európában még valóban találni kimondottan keresztényi alapokon politizáló pártokat, mint mondjuk idehaza a KDNP-t vagy Lengyelországban a Jog és Igazságosságot, amelyek ráadásul kormánypártok is, akkor egyben mindig emlékeztessük is magunkat, milyen szerencsés helyzetben élhetünk.
A legfrissebb fejleményen azért mégiscsak felkaphatjuk a fejünket. Történt ugyanis, hogy a G7 országai külügyi csúcstalálkozót tartottak a németországi Münster városában. Annak is csodálatos városházáján, a csodálatos intarziákkal díszített Béke-teremben.
A betérő, idegenből jött külügyminisztereknek fel sem tűnhetett egy apró különbség a szokásoshoz képest.
Ez az apró különbség pedig az volt, hogy a német külügyminiszter, Annalena Baerbock eltávolíttatta a helyiségből a keresztet. A G7-országok közül egyedül Japánban nem a legmeghatározóbb kulturális háttér a kereszténység, azt pedig talán mondani sem kell, hogy Münster, mint német város, némileg kötődik a kereszténységhez. Ez totálisan nóvum. Eddig is ezer módon és eszközzel támadták az európai kereszténységet – miközben Afrikában vagy Ázsiában de facto az életével is fizethet valaki azért, ha keresztény, konkrétan a világ legüldözöttebb vallásáról beszélünk, amely kijelentés csak kényelmes, veszélytelen, nyugat-európai klubokban jelenhet nevetnivaló témát -, eddig is láttuk, hogy balos-zöld kormányok úgy tesznek, mintha semmi köze nem lenne Európának Jézushoz, de mi lesz a következő?
Mert az elmúlt évtizedek alapján úgy tűnik, hogy Nyugat-Európának esélye sem maradt arra, hogy eredeti identitását megőrizze. A woke-kultúra ugyanis nem kultúra, hanem kulturális forradalom, kínai módra. Még inkább angolszász talibán. A kedves olvasókat sem kell emlékeztetnem arra a dühödt, erőszakos hullámra, ami először, mint egyfajta ellen-szexuális forradalom, végigsöpört a szórakoztatóiparon, majd cseppet sem lecsendesedve folytatta tevékenységét a művészeti alkotások között, legyenek azok akár több száz évesek is. És amíg az ellen-szexuális forradalomról, a metoo-jelenségről legalább el lehetett mondani, hogy túlzásokban csapása előtt bőven lesújtott olyanokra is, akik azt nagyon megérdemelték, de amikor könyveket, filmeket, színdarabokat, újabban pedig magát a feszületet veszik tiltólistára, ott nincs tovább. Ott megálljt kell parancsolni.
Közép-Európa óriási szerencséje, hogy itt ezt nem lehet megcsinálni. Még. A keresztény-konzervatív kormányok erre a biztosítékok. Kizárólag azok.
A címlapkép forrása: Facebook/Trombitás Kristóf
