Magyar származású lesz Vermont állam első női képviselője

A magyar származású, demokrata párti Becca Balint nyerte az amerikai Vermont állam egyetlen képviselőházi helyéért folyó versenyt a kedden megtartott félidős kongresszusi választásokon.

Becca Balint eddig a vermonti szenátus elnöke volt, korábban pedagógusként dolgozott. Nagyapját megölték a holokauszt idején. Apja 1957-ben vándorolt ki Magyarországról az Egyesült Államokba. Becca Balint már ott született 1968-ban.

Vermont az a hely, ahol a kedvesség, a hitelesség és a bátorság számít, ahol egy bevándorló apa és egy munkásosztálybeli anya gyermeke lehet az első nő és az első meleg, aki képviseli az államot

– mondta a politikus kedd esti győzelme után hívei előtt Burlingtonban.

Ma megerősítést nyert, hogy Vermont és az egész ország olyan hely, ahol bármi lehetséges. Olyannyira képesek vagyunk a változásra, a haladásra és a bizakodásra, hogy ma, 231 év után a vermontiak egy nőt választottak be a kongresszusba

– tette hozzá Balint. Az államban a republikánus előválasztást a független Liam Madden nyerte meg, aki végül alulmaradt Balinttal szemben. Rajta kívül három másik független és egy libertárius jelölt neve szerepelt a szavazólapon. Bár a vermonti állami törvényhozásban az országos átlagnál magasabb a nők aránya, egy ideje már Vermont az egyetlen olyan amerikai állam, amely soha nem választott be nőt a szövetségi kongresszusba.

(MTI)

A címlapképen Becca Balint, Vermont képviselője. Forrás: beccabalint.com

Iratkozzon fel hírlevelünkre