Családszervezetek vezetőivel egyeztetett Novák Katalin a Sándor-palotában

A megbeszélésen részt vett Hornung Ágnes családokért felelős államtitkár, Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnöke, Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke, Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) alapító-vezetője, Márton Zsuzsanna, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnöke, valamint Nagy Anna, az Egyszülős Központ kuratóriumi elnöke, Regős Judit, a Szülők Háza Alapítvány elnöke, Skrabski Fruzsina, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom kuratóriumi elnöke, illetve Földi-Kovács Andrea, a Védett Társadalom Alapítvány kuratóriumi tagja és Bedő Imre, a Férfiak Klubjának alapító-vezetője.

Kardosné Gyurkó Katalin a megbeszélés után a közmédiának nyilatkozva közölte: a köztársasági elnök továbbra is rendszeresen szeretne egyeztetni a családszervezetekkel. Szavai szerint Novák Katalin számára fontos a magyarországi és Kárpát-medencei családok helyzete. A Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke egyúttal konstruktívnak és jó hangulatúnak minősítette a keddi megbeszélést, amelyen – ismertetése szerint – szóba kerültek a családszervezetek által érzékelt problémák és azok megoldási javaslatai is.

Fűrész Tünde, a KINCS elnöke a közmédiának arról beszélt, hogy Novák Katalinnak köztársasági elnökként továbbra is szívügye a családok védelme és a családpárti szemlélet erősítése. Közölte, hogy jövő ősszel Magyarország újra megrendezi a Budapesti Demográfiai Csúcsot, és az államfő egyúttal felkérte a családszervezeteket, hogy nyújtsanak segítséget az esemény megszervezéséhez.

Király Nóra a közmédiának elmondta, hogy a Ficsak hetedik alkalommal szervezi meg a Családszervezetek Jótékonysági Adventi Vásárát, amelynek idén is a köztársasági elnök lesz a fővédnöke. Az akció ez évi kedvezményezettje a kárpátaljai Szent Mihály Gyermekotthon – fűzte hozzá.


Hirdetés

(MTI)

A címlapképen Novák Katalin köztársasági elnök, mellette Márton Zsuzsanna, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének (KCSSZ) elnöke, Regős Judit, a Szülők Háza Alapítvány elnöke, Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) alapító-vezetője, Földi-Kovács Andrea, a Védett Társadalom Alapítvány kuratóriumi tagja, Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára, Nagy Anna, az Egyszülős Központ kuratóriumi elnöke, Skrabski Fruzsina, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom kuratóriumi elnöke, Bedő Imre, a Férfiak Klubjának alapító-vezetője, Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke és Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnöke látható a köztársasági elnök és családszervezetek vezetőinek egyeztetésén a Sándor-palotában 2022. november 8-án. Forrás: MTI/Bruzák Noémi

 

'Fel a tetejéhez' gomb