Kína és az USA telefonon tárgyalt a háborúról

A két állam közötti feszültségről és az ukrajnai háborúról tárgyalt telefonon vasárnap este Antony Blinken amerikai külügyminiszter és kínai kollégája, Vang Ji – közölte a washingtoni külügyi tárca.

Ned Price szóvivő azt mondta, az amerikai tárcavezető megvitatta partnerével, hogy nyitva kell tartani az egymás közötti kommunikációs vonalakat, felelősségteljesen kell kezelni az Egyesült Államok és Kína közötti kapcsolatokat.

A mostani megbeszélés középpontjában az ukrajnai konfliktus és „az Oroszország által a globális biztonságra és a gazdasági stabilitásra jelentett fenyegetések” álltak – derült ki a washingtoni közleményből.

Kínát, amely hivatalosan igyekszik semlegesnek mutatkozni az ukrán konfliktusban, a Nyugat vádolja, hogy túlságosan békülékeny Moszkvával szemben.

A kínai és amerikai tisztviselők közötti beszélgetés néhány nappal azután történt, hogy Vang Ji múlt csütörtökön orosz kollégájával folytatott megbeszélést. Akkor a kínai tárcavezető orosz kollégájának, Szergej Lavrovnak azt mondta, hogy Peking minden szinten kész elmélyíteni a párbeszédet Oroszországgal.


Hirdetés

(MTI)

Az Ukrán Állami Katasztrófaelhárító Szolgálat által közreadott képen megrongált épület Mikolajivban 2022. július 17-én, miután orosz rakétatámadás érte a dél-ukrajnai várost. Forrás: MTI/EPA/Ukrán Állami Katasztrófaelhárító Szolgálat

'Fel a tetejéhez' gomb