Brenzovics László: A turulszobor valaha a két nemzet közötti békesség szimbólumának számított

A munkácsi várból nemrég eltávolított turulmadár szobor helyére tegnap felkerült a háromágú szigony ami Ukrajna címerében is szerepel. A Hír TV műsorában Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke fejtette ki véleményét.

A KMKSZ elnöke elmondta, hogy senki sem tiltakozott az ukrán címer elhelyezése miatt a várban, a turul eltávolítása és annak módja ellen tiltakoztak.  Hozzátette: A probléma a barbár módon való eltávolítás és az, hogy arra a helyre és arra a talapzatra tették, ahol korábban a turul volt. A munkácsi polgármester a felavatáson azt mondta,

ma születik az új és erős Ukrajna történelme, azok keze által akik a szabadságért, a jövőért, és a saját földjükön való élet jogáért harcolnak. 

Erre reagálva a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke elmondta, ez a szobor 2008-ban a munkácsi városi tanács döntésével került oda, és most ugyanannak a pártnak a delegáltjai szavaztak a turul ledöntéséről, mint annak idején a kihelyezéséről.


Hirdetés

Amikor ez a szobor odakerült, akkor még a két nemzet közötti béke szimbólumának szánták, most pedig jogosan váltott ki felháborodást Magyarországon és valamennyi magyar lelkében, aki a világon él

– emlékeztetett Brenzovics László, majd felhozta példának a vereckei emlékmű felgyújtását és a KMKSZ székházának felrobbantását, mint a kárpátaljai magyarok elleni támadást.  Ez a turulmadár szimbolizálja az ukrajnai magyarság sorsát is – tette hozzá. Brenzovics László elárulta, valószínűleg per is lesz az esetből, mivel a turul szobor a talapzatával együtt az Amerikában élő, kárpátaljai származású üzletember, Pákh Imre adománya volt és annak ő még jelenleg is a hivatalos tulajdonosa. 

Kárpátalja továbbra is viszonylag a béke szigete, hiszen még a legutóbbi támadások alkalmával amikor az oroszok légitámadást indítottak, hogy megpróbálják tönkre tenni Ukrajnának az energetikai szektorát, akkor sem érkezett rakétatámadás Kárpátaljára. Azonban nyomasztó a mindennapi légiriadó, és a mai hír hogy nálunk is lesznek áramkimaradások

– emelte ki a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke  . 

A teljes beszélgetést a Hír TV oldalán láthatják. 

(Forrás: Hír TV)

A címlapkép forrása: MTI / Friedmann Endre

 

'Fel a tetejéhez' gomb