Ungváry Zsolt: Szimbolikus karszalagok
Hosszú évekig hallgattuk a nemzetközi labdarúgó szervezetektől, hogy a politikának nincs helye a sportban, a stadionokban. Ez is, mint annyi minden, áldozatul esett a nyugat fura szelektív gondolkodásának. Vannak ügyek, amelyekről hallani sem akarnak az illetékesek (nemzeti kisebbségek, vallási jelképek), de valamiért a nemi eltévelyedések látványos megjelenítésére nagyon rákattantak.
Ennek egyik látványos példája a szivárványos karszalag, amivel elvileg az elnyomott homoszexuálisokra (illetve minden olyan szexuális gyakorlatra, amely eltér az eredeti felállástól) akarják felhívni a figyelmet. Most, a katari világbajnokság előtt újra fellángolt a lelkesedés. Az angol válogatott futballistája, Harry Kane – élvezve hazája szövetségének támogatását – mindenképpen ilyen színes szalaggal szeretné felhívni a figyelmet az üldözött LMBTQ közösségre.
Ha már az angolok olyan érzékenyek sorsüldözte kisebbségekkel szemben, szívesen figyelmébe ajánlanám a trianoni békediktátum után egyik napról a másikra idegen, ellenséges fennhatóság alá kerülő magyarok millióit, akik azóta is a jogkorlátozás megannyi módját kénytelenek elszenvedni az utódállamokban.
S ha már magyarok, akkor a két kiütéses győzelmünk (6-3 London, 4-0 Wolverhampton) mellett eszükbe juthatna az is, hogy a tatárjárás kis híján kiirtotta az ország lakosságát.
A százötven évnyi török hódoltság átalakította az etnikai viszonyokat, jóvátehetetlen sebet ütött a magyar szellemi-biológiai-anyagi örökségen, és míg ezalatt az Amerika kifosztásából meggazdagodó nyugat megalapozta modern jólétét és a későbbi erőviszonyokat, mi pusztultunk a végvidéken és tartottuk a frontot. A bécsi udvar hol gályarabnak adta el a protestáns lelkészeinket, hol kivégeztette az ellene berzenkedőket, nem kímélve miniszterelnököt és tábornokokat. Trianonban az ország kétharmadát, Jaltában a maradék egyharmadot lökték oda fejletlenebb, ellenséges államoknak és birodalmaknak Harry Kane honfitársai.
A Bácskában lemészárolt tízezrekre, az 56-ban elesettekre és bitóra juttatottakra, a kétszázezer menekültre nem emlékeztetnek performanszkokkal a derék focisták.
De két térdelés között egy főhajtással bocsánatot kérhetnének azért is, mert tolvaj módra ellopják a nekünk járó pénzeket és hiteleket (talán már el is költötték fegyverre, nőkre meg italra…). A németek sosem hálálták meg, amiért hozzásegítettük őket az egyesüléshez, Európa sem köszöni, hogy újra védve a határokat nem engedtük rá gyanús hátterű migránsok millióit a fényességes nyugatra. Ugyanígy inkább csak bajunk származik belőle, hogy annak idején kórházi ágyakkal és vakcinákkal, most a menekültek támogatásával segítünk az ukránoknak; egy teljesen felesleges, aljas gesztussal tőrt döftek a szívünkbe a turul lefűrészelésével.
Ha nem születtem volna is magyarnak, / E néphez állanék ezennel én, / Mert elhagyott, mert a legelhagyottabb / Minden népek közt a föld kerekén.
– írja Petőfi. Legyen ez hát a katari vb mottója. A mindig elnyomott és mindig talpra álló Magyarországgal való szolidaritásként viseljenek piros-fehér-zöld karszalagot a csapatkapitányok. Már csak azért is, mert ott lenne a helye a csapatunknak is. Ott lesznek ugyanis az angolok, akiket kétszer vertünk (másodszor hülyére), a lengyelek, akikkel szemben szintén pozitív volt a mérlegünk a csoportban, vagy a németek, akiket Szalai sarka porig alázott. Fejezze ki azt a karszalag, hogy mi vagyunk azok, akiket – bár kultúrában, tudományban, innovációban, történelemben a nagyok közé tartozunk – mindig kicsivé akarnak tenni, sőt akiket folyamatosan el akarnak pusztítani (IV. Lajos keleti frank királytól Batu kánon, Kollonich Lipóton át Sztálinig), de nem sikerül. Van-e ennél szebb üzenet egy sportrendezvényen?
A címlapkép forrása: Freepik.com
