Pápai Joci: A Barokk című dalom egy fohász Istenhez, hogy bocsássa meg bűneinket és mutasson kiutat

A napokban debütált Pápai Joci Barokk című dalának videóklipje az interneten. A videóklip megjelenésével egy időben a dalhoz köthető gondolatait is megosztotta a zenész.

Pápai Joci régóta készült már ezzel a dallal és a hozzá forgatott videóval, több mint fél évig dolgoztak rajta egy közel 100 fős csapattal. Állítása szerint megmentette a szerzemény, mert miközben írta újjászületett. Kifejtette, hogy a Barokk arról a bűnről szól ebben a rohanó világban, hogy teljesen kihasználjuk és megöljük a minket körülvevő természetet, és a háborúkban egymást.

Ez egy ima, egy fohász Istenhez, hogy bocsássa meg bűneinket és mutasson kiutat ebből a háborúkkal és természeti katasztrófákkal sújtott világból, adjon lelki békét mindenkinek!

– írta az előadó.

A videóklip érdekessége, hogy “Az utolsó királyság” című történelmi Netflix sorozat egyik szereplője is feltűnik benne, a dalban pedig Majka közreműködik, látomásait rímekbe szedve.

A kritikusok szerint a “Barokk” méltó utódja az “Origo”, az “Az én apám” és az “Özönvíz” szerzeményeknek.

Iratkozzon fel hírlevelünkre