Zelenszkij: Moszkva nem áll készen nukleáris fegyver bevetésére, de a kommunikáció is veszélyes

Oroszország nem áll készen arra, hogy nukleáris fegyvert vessen be az ukrajnai háborúban, de az erről szóló kommunikáció is nagyon veszélyes – mondta pénteken a BBC-nek Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Zelenszkij a brit közszolgálati médiatársaság hírtelevíziójának adott interjúban cáfolta, hogy egy minapi nyilatkozatában Oroszország elleni csapásmérésre biztatta volna a Nyugatot; szavai szerint félreértették ukránul mondott kijelentéseit, amelyeket egy online rendezvényen tett.

Az ukrán elnök kijelentette: az ukránok nem terroristák, nem harcolnak más országok területén.

„Még (az elmúlt) nyolc év véres tragédiája után sem az a hozzáállásunk az oroszokkal szemben, hogy embereket kell gyilkolnunk, erre nem állunk készen, ellentétben az oroszokkal” – fogalmazott Zelenszkij.

Hangsúlyozta: véleménye az, hogy a világnak újabb szankciók révén mért megelőző rúgásokkal kell megállítania Oroszországot, nem katonai csapásmérésekkel.


Hirdetés

Hozzátette, hogy az oroszok a maguk javára használták fel és újrafordították az általa mondottak először nyilvánosságra került fordítását.

Zelenszkij szerint a nukleáris fegyverek esetleges használatáról szóló kommunikáció az orosz társadalomnak szól, de így is rendkívül veszélyes.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a Zelenszkij által tett kijelentésekről szóló első beszámolók után elítélte az ukrán elnöknek tulajdonított szavakat, mondván: Zelenszkij gyakorlatilag egy új világháború kirobbantására tett felhívást.

A Vlagyimir Putyin orosz elnök által nemrégiben elrendelt mozgósításról szólva Zelenszkij a pénteki BBC-interjúban úgy fogalmazott: „e behívott gyerekeknél sem gépfegyver, sem testvédő (katonai) ruházat nincs, csak ágyútölteléknek vetik oda őket, az életükért kell harcolniuk, ha nem akarnak kebabbá válni.”

Hozzátette, hogy Putyin nem nukleáris csapástól fél, hanem saját népétől, mivel csak a nép tudja megfosztani őt hatalmától és átruházni e hatalmat másra.

Kép forrása: MTI/AP/Ukrán elnöki sajtóhivatal

'Fel a tetejéhez' gomb