Titokzatos ÉLET a méhen belül

Kevés olyan megosztó és indulatokat kiváltó vita létezik korunk közbeszédében, mint az abortusz és a magzati élet védelme. Sokan úgy vélik, hogy az anyai élet előbbrevaló annak az életénél, aki a méhen belül fejlődik, s van, aki ennél is továbbmegy: el sem ismeri, hogy egy kis élet fejlődik odabenn, sejtcsomóként, parazitaként aposztofálva a fejlődő magzatot. Pedig a tudomány segítségével, a képalkotó technika vívmányaival egyre többet tudhatunk arról az eddig ismeretlen világról, amely az életet táplálja, hordozza s végül létre hívja. A magzat titokzatos életéről készített az Axióma fontos és elgondolkodtató videót.

Az abortusz mellett érvelők gyakran hivatkoznak a méhen belül fejlődő magzatra, mint sejtcsomóra, elutasítva ezzel annak emberi, de még élőlény mivoltát is. Pedig a fejlődő élet már az igen korai szakaszban is megdöbbentően sok emberi vonást hordoz, olyanokat, amelyekről nem szabad elfelejtkezni, ha a témáról diskurzust folytatunk.

Éppen ezért hiánypótló az Axióma videója, amely a modern tudománynak köszönhetően részletesen megmutatja azt, amit eddig csak sejthettünk, de ma már bizonyosan tudunk: hogy egy egyedi és megismételhetetlen emberi élet fejlődik minden édesanya testében a fogantatás pillanatától kezdve.

A magzat ismeretlen élete egy csodálatos videó, amely bemutatja azt, hogyan fejlődik a magzat az anyaméhben, milyen szervek és tulajdonságok mikor lesznek láthatóak a kisbabán, s szomorú kontrasztként azt is elénk tárja, hogy mely országokban lehetséges az abortusz, azaz a védtelenül növekvő ember életének kioltása az egyes fejlődési mérföldkövek pillanatában is. 


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb