Szijjártó: A globális biztonság forog kockán

Jelenleg nem túlzás azt állítani, hogy az ukrajnai háború miatt a globális biztonságunk forog kockán – mondta a külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági és Szociális Bizottság 3. miniszteri szintű ülésén Bangkokban.

Szijjártó Péter a beszédét rögzítő, a Facebookon csütörtökön megosztott videóban hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háború folyamatosan eszkalálódik, miközben a világnak más kihívásokkal is szembe kell néznie.

A háború kockázatot jelent fizikailag, az energia- és az élelmiszerellátás szempontjából, valamint pénzügyileg is – tette hozzá. Éppen ezért szerintem ki kell jelenti, hogy

a dolgok rossz irányba tartanak, és azzal szembesülünk, hogy a több évtizednyi erőfeszítéseink veszélybe kerülhetnek

– fogalmazott Szijjártó Péter.


Hirdetés

A tárcavezető rámutatott: azt az országot képviseli, amelyik Ukrajna közvetlen szomszédja, vagyis a magyarok a háború közvetlen közelében élnek, így a háború hatásait is első kézből tapasztalják.

Hozzátette, ugyanakkor a háború hatásai nem ismernek határokat, ezért az ázsiai és a csendes-óceáni térség is megszenvedi a háború következményeit. A miniszter kijelentette, a megoldás a béke lenne, ezért Magyarország folyamatosan az azonnali tűzszünet és a béketárgyalások előmozdításán dolgozik.

Ha eljönne a béke, akkor kontrollálni tudnánk az inflációt, az irracionálisan emelkedő energiaárakat és vissza tudnánk állítani az élelmiszerellátás biztonságát is globális szinten

– emelte ki Szijjártó Péter.

Közölte, hogy Magyarország minden olyan döntést támogat, amely közelebb hozza a békét, de nem fogja támogatni azokat, amelyek meghosszabbítják a háborút.

Szólt arról is, hogy az ázsiai régióval való kapcsolat további erősítése a kölcsönös tisztelet alapjaira helyezve elengedhetetlen. Európa és Ázsia kooperációja hozzásegítene minket ahhoz, hogy a háborús helyzet negatív hatásait enyhíteni tudjuk – értékelt.

Megjegyezte, hogy ha nem tudják helyreállítani a kereskedelmi folyamatokat, az ellátási láncot Európa és Ázsia között, akkor nem lehet elkerülni az európai recessziót.

Éppen ezért szeretnénk felszólítani az ENSZ-t arra, hogy az európai és az ázsiai szállítási útvonalak zökkenőmentességét biztosítsa és helyezze vissza a szabadkereskedelem alapjaira a két kontinens kapcsolatait – hangsúlyozta Szijjártó Péter.

(MTI)

A címlapkép forrása: Facebook/Szijjártó Péter

'Fel a tetejéhez' gomb