Segíts, hogy a babák megszülethessenek!

A szeptember 27-i 17 órakor kezdődő megnyitóval kezdődik meg a 40 Nap Az Életért nemzetközi mozgalom Budapesti akciója. Az imaszolgálat szeptember 28-tól november 6-ig, azaz 40 napig tart majd, naponta 7-től 19 óráig. Helyszín: 1082 Budapest, Hugonnai Vilma tér.

Az eseménysorozatról a szervező mozgalom az alábbi tájékoztatót közli Facebook oldalán:

Magyarországon, Budapesten is, együtt imádkozunk keresztény testvéreinkkel – egy akarattal – a világ közel 600 városában.

A 40 Nap Az Életért ima, böjt, békés jelenlét megnyitóján vendégünk lesz Kocsis Fülöp érsek-metropolita, Dr. Kováts György a Palánta Misszió vezetője, Albertné Görgey Zsuzsanna a Magyarok Európában Egyesület elnöke, és felolvassuk Székely János püspök úr írásban megküldött gondolatait.

Dicsőítést Prazsák László családjával és a Magyar Keresztény Zászlósokkal tart, közös imádkozás lesz az ÉLETÉRT és az imaszolgálat működéséért, céljainak megvalósulásáért.

A 40 napos szolgálatban az érkeztető felelősök váltásban fogadják majd az óránként érkező újabb imádkozókat.


Hirdetés
Minimum 2-3 imádkozó szükséges a helyszínen minden órában. Ennek érdekében, várjuk az időpontfoglalásokat e-mailen: utodainkert@gmail.com.

A 40 Nap Az Életért eseménynek több életvédő szemléletű együttműködő partnere van. Ez egy célzott életpárti kampány, amelynek célja, hogy ima, böjt és békés jelenlét révén felhívja a figyelmet arra, hogy az élet a fogantatással kezdődik. Közös ügyünk a baba és az anya védelme, segítése.

Imádkozzunk, böjtöljünk együtt határainkon belül és kívül lévő keresztény testvéreinkkel, hogy azok, akik szeretnék, megtarthassák a babáikat, több gyermek születhessen meg, csökkenjen az abortuszok száma!

A kampány küldetése:

Krisztus testének összefogása az egység szellemében, a 40 napos ima, böjt és békés jelenlét során a bűnbánat céljából, hogy Isten kegyelmét keresse. A halál szellemisége helyett az élet szellemisége kapjon teret. Legyen kívánatos az ÉLET választása a babák, azaz az anyaméh gyümölcsei számára.

A kampány három fő összetevőből áll:

Imádság és böjt:

Hívők hívása városunkban és országszerte, hogy csatlakozzanak 40 napig tartó buzgó imádsághoz és böjthöz

Békés jelenlét:

Kiállás az élet mellett 40 napon át, közterületen, olyan kórház közelében, ahol történik abortusz, kiemelve az ÉLET értékességét, fontosságát.

Közösségi ismeretterjesztés:

Szemléletformálás, a média segítségével, a petíciók és a nyilvános láthatóság révén pozitív, lendületes életvédő üzenetek eljuttatása az emberekhez. Egyházi és iskolai ismeretterjesztés.

(Forrás, címlapkép: 40 Nap az Életért mozgalom)

'Fel a tetejéhez' gomb