Szalai Piroska: Az abortusz nem családtervezési módszer

„Hazánkban az elmúlt 66 évben összesen 8,25 millió gyermek született és 6 millió abortusz történt” – írta Szalai Piroska munkaügyi szakértő a Mandiner oldalán.

A szakértő az új szívhang rendelettel kapcsolatban megjelent írásában kifejtette, hogy az abortusztörvény ezzel ugyan nem szigorodott, viszont azért volt rá szükség, mert az utóbbi évek javulása ellenére még mindig magas az abortuszok száma Magyarországon.

„Tavaly a 93 ezer élveszületés mellett még közel 22 ezer abortuszt hajtottak végre. Ez azt jelenti, hogy 1000 reprodukciós korú nőből több mint kilencnek volt abortusza a múlt évben” – írja a szakértő. Szalai Piroska az Eurostat adatai alapján azt is megírta, hogy ha az élveszületésekhez viszonyítjuk az abortuszok számát, hazánk még akkor is a legrosszabbak között szerepel.

A szakértő emlékeztetett, hogy a Ratkó-korszak utáni abortusztilalom feloldása és az 1956-os forradalom utáni megtorlások következtében 1957-ben már százezer fölé ugrott a nyilvántartott abortuszok száma és ez 1969-ig (közel 207 ezer abortusz) folyamatosan emelkedett.


Hirdetés
„1959 és 1973 között jóval több abortuszt hajtottak végre minden évben, mint ahány gyermek megszületett” – írja Szalai Piroska.

A drasztikus csökkenés 1974-ben következett be annak hatására, hogy a gyermekek után lakásvásárlási kedvezményhez jutottak a családok, így motiválttá váltak a gyermekvállaláshoz. Az elemzésben viszont az is szerepel, hogy ez a számadat a rendszerváltásig újra növekedni kezdett, így 1989-ben 90,5 ezer volt az abortuszok száma.

Szalai Piroska szerint mára már az abortuszok száma kevesebb, mint a rendszerváltáskori szint negyede, de például a többi volt szocialista országban még jelentősebb a javulás.

Mint a szakértő írja, az abortusszal egy másik ember életéről is döntünk és

„jó lenne, ha a szélsőséges genderideológia élharcosai felfognák végre, hogy az abortusz nem családtervezési módszer.”

(Forrás: Mandiner.hu)

A címlapképen Szalai Piroska munkaügyi szakértő látható a Női érdekképviselet a kereszténydemokráciában című konferencián 2022. szeptember 15 -én. Forrás: Vasárnap.hu/Szennyes Krisztián

'Fel a tetejéhez' gomb