Kovács-Pifka Péter: Férfi nem létezik nő nélkül, és nő férfi nélkül

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) Nőtagozata, valamint a Foglalkoztatás- és Munkaügyi Szakbizottsága szervezésében Női érdekképviselet a kereszténydemokráciában címmel tartottak konferenciát csütörtökön.

Kovács-Pifka Péter a Hungary Helps Ügynökség vezérigazgatója, a KDNP Foglalkoztatás- és Munkaügyi Szakbizottságának elnökeként vett részt az esemény szervezésében. A politikus köszöntőjében elmondta, hogy férfiként részt venni a nők érdekképviseletét tárgyaló konferencián egyáltalán nem ellentétes.

Női érdekképviselet a kereszténydemokráciában című konferencián Dr. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott (b), Kovács-Pifka Péter, Hornung Ágnes családokért felelős államtitkár (j). Forrás: Vasarnap.hu/Szennyes Krisztián

Véleménye szerint „amikor a nők érdekeiről, a nők szerepéről beszélgetünk, akkor valójában mindannyiunk érdekét tartjuk szem előtt”. Kiemelte, hogy első sorban emberek vagyunk, akik szoros egymásra utaltságban, kiegészítve egymást élünk együtt.

„Mivel férfi nem létezik nő nélkül, és nő férfi nélkül, ha egyik vagy másik nem érdeke sérül, az mindannyiunknak rossz” – mondta beszédében Kovács-Pifka Péter.
Női érdekképviselet a kereszténydemokráciában című konferencián (balról jobbra) Raj-Czefernek Léna újságíró, Szalai Piroska foglalkoztatási szakértő, Kovács-Pifka Péter Hungary Helps Ügynökség vezérigazgatója, Molnár-Bánffy Kata Képmás Kiadó, Salt Communications tulajdonos-ügyvezetője, Máthé Zsuzsanna Szent István Intézet igazgatója, Janó-Veilandics Franciska újságíró. Forrás: Vasarnap.hu/Szennyes Krisztián

A vezérigazgató azt is elmondta, hogy a keresztény hit alapján minden ember Isten képmására teremtetett, így


Hirdetés
a nők és férfiak egyenjogúsága alapvető keresztény érték.

Kovács-Pifka Péter szerint az sem véletlen, hogy Magyarország első női parlamenti képviselője Slachta Margit, katolikus apáca volt, mindezek tekintetében pedig elmondta, hogy a kereszténydemokratáknak a nők és a férfiak egyetemes megbecsülése világnézeti és meggyőződésbeli alapvetés.

'Fel a tetejéhez' gomb