Ferenc pápa: A szent ne legyen a hatalom támasztéka, a hatalom ne használja a szentet támasztékul!
Szeptember 14-én, kazahsztáni apostoli útjának második napján a Szentatya részt vett a világvallások és hagyományos vallások vezetőinek hetedik kongresszusát megnyitó ünnepségen, valamint a plenáris ülésen, melyen a kazah köztársasági elnököt követően beszédet mondott. A Magyar Kurír teljes terjedelmében közölte a Szentatya magyarra fordított beszédét, ebből idézünk részleteket.
Testvéreim!
A minket felülmúló és magához vonzó Végtelen misztériumával szemközt a vallások emlékeztetnek bennünket, hogy teremtmények vagyunk:
nem vagyunk mindenhatóak, hanem ugyanazon mennyei cél felé tartó nők és férfiak.
Közös teremtményi létünk így közösséget, valódi testvériséget hoz létre. Emlékeztet bennünket arra, hogy életünk értelme nem szűkíthető személyes érdekeinkre, hanem ezt az értelmet a minket megkülönböztető testvériségben találhatjuk meg. Csak másokkal együtt és másoknak köszönhetően növekszünk. Világvallások és hagyományos vallások tisztelt vezetői és képviselői! Olyan földön állunk, amelyen évszázadokon át nagy karavánok jártak át: többek között az ősi Selyemúton keresztül számtalan történet, eszme, hit és remény fonódott itt össze. Kívánom, hogy Kazahsztán legyen ismét az egymástól távol lévők találkozásának földje! Nyissa meg a találkozás új útját, melynek középpontjában az emberi kapcsolatok állnak: a tisztelet, az őszinte párbeszéd, minden ember nélkülözhetetlen értéke, az együttműködés, a béke felé vezető közös, testvéri út.
Testvéreim, a világ tőlünk várja, hogy példát adjunk az éber lélekre és a tiszta elmére, tőlünk várja a hiteles vallásosságot.
Eljött az óra, hogy felébredjünk a minden vallást beszennyező és tönkretevő fundamentalizmusból, eljött az óra, hogy tisztává és együttérzővé tegyük szívünket.
De annak is itt az ideje, hogy a történelemkönyvekben hagyjuk azokat a beszédeket, amelyek túl sok időn át, itt és máshol, gyanakvást szítottak és megvetést ébresztettek a vallással szemben, mintha az a modern társadalom destabilizáló tényezője lenne. Ezeken a helyeken jól ismert az évtizedeken át erőltetett állami ateizmus öröksége, az elnyomó és fojtogató mentalitás, amely számára a „vallás” szó puszta használata is kínos volt. A valóságban a vallások nem problémák, hanem a harmonikusabb együttélést célzó megoldás részei. A transzcendencia keresése és a testvériség szent értéke ugyanis inspirálhatja és megvilágíthatja a geopolitikai, társadalmi, gazdasági, ökológiai, de gyökereiknél spirituális válságok összefüggésében meghozandó döntéseket. E válságok napjaink számos intézményét, sőt a demokráciákat is sújtják, veszélyeztetve a biztonságot és a népek közötti harmóniát. Szükségünk van tehát a vallásra, hogy választ találjunk a világ békeszomjára és a végtelen iránti, minden ember szívében ottlakozó szomjúságra.
Ehhez a valóban emberi és teljes körű fejlődés lényegi feltétele a vallásszabadság
Az idei találkozó arra késztet bennünket, hogy elgondolkodjunk az emberiség spirituális és társadalmi fejlődésében betöltött szerepéről a világjárvány utáni időszakban.
A vallásoknak nem szabad közömbösnek lenniük: a frontvonalban kell állniuk, hogy az egység előmozdítói legyenek az emberi családot még jobban megosztó megpróbáltatásokkal szemben.
Különösen nekünk, akik hiszünk az isteniben, nekünk a feladatunk, hogy segítsük ma élő testvéreinket, hogy ne feledkezzenek meg a minket jellemző sebezhetőségről: ne uralkodjon el rajtunk az önmagában nem elegendő technikai és gazdasági fejlődés által keltett mindenhatóság hamis elbizakodottsága; ne essünk bele a siker és a nyereség csapdájába, mintha ezek jelentenék minden baj ellenszerét; ne engedjünk a fenntarthatatlan fejlődésnek, mely nem tartja tiszteletben a teremtés által szabott határokat; ne hagyjuk, hogy elkábítson vagy elaltasson bennünket a fogyasztás, mert az áruk az emberért vannak, és nem az ember az árukért. Röviden, a világjárvány során megmutatkozó közös sebezhetőségünknek arra kellene ösztönöznie bennünket, hogy ne úgy folytassuk, mint korábban, hanem alázatosabban és előrelátóbban éljünk.
Ezzel elérkeztünk a második világszintű kihíváshoz, amely különösen érinti a hívőket, ez pedig a béke kihívása. Az elmúlt évtizedekben a vallások vezetői közötti párbeszéd középpontjában főleg ez a kérdés állt. Mégis azt látjuk, hogy napjainkat még mindig a háború csapása sújtja, a megmerevedett egymásnak feszülés légköre jellemzi, a képtelenség arra, hogy egy lépést hátrébb lépjünk és kezet nyújtsunk a másiknak. Kezdeményezésre van szükség, és ennek, testvéreim, tőlünk kell jönnie.
Sose igazoljuk az erőszakot! Ne engedjük, hogy a szentet a profán idegen cél eszközévé tegye! A szent ne legyen a hatalom támasztéka, és a hatalom ne használja a szentet támasztékul! Isten béke, és mindig békéhez vezet, sosem háborúhoz!
A világjárvány és a béke kihívása után most nézzük a harmadik kihívást, a testvéri elfogadást. Ma nagy nehézséget jelent az ember elfogadása. Nap mint nap meg nem született magzatokat és gyermekeket, migránsokat és időseket dobunk a selejtbe. A selejtezés kultúrája uralkodik. Megannyi testvérünk és nővérünk hal meg a profit oltárán feláldozva, a közöny szentségtörő tömjénfüstje mögött. Pedig minden emberi lény szent! „Homo sacra res homini”, mondták a régiek (Seneca: Epistulae morales ad Lucilium, 95,33): elsősorban a mi feladatunk, a vallásoké, hogy emlékeztessük erre a világot!
Ferenc pápa Kazahsztánban megrendezett világvallások és hagyományos vallások vezetőinek hetedik kongresszusán mondott beszéde teljes terjedelmében a Magyar Kurírban olvasható.
(Forrás: Magyar Kurír)
A címlapképen Ferenc pápa, Kaszim-Zsomart Tokajev kazah államfő és Maulen Asimbajev, a kazah parlamenti felsőház elnöke között áll a világvallások vezetőinek hetedik kongresszusán a kazah fővárosban, Nur-Szultanban 2022. szeptember 14-én. Forrás: MTI/EPA/ANSA/Alessandro Di Meo
