Szijjártó: Magyarország 41 ezer Pfizer vakcinával segíti Kárpátalját

Magyarország 41 ezer adag koronavírus elleni Pfizer vakcinát szállított le Kárpátaljára, hogy ezzel is enyhítse a terheket a háború sújtotta Ukrajnában – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.

A tárcavezető a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérről bejelentkezve hangsúlyozta, hogy Kárpátalja hármas nyomás alatt áll, mivel a fegyveres konfliktus miatt belső menekültek ezreit-tízezreit fogadták be, adott esetben látják el a sebesülteket, illetve a világjárvány sem enged a szorításából, még ha erről most kevesebb szó is esik.

„Annak érdekében, hogy enyhítsünk kicsit ezeken a terheken és segítséget nyújtsunk, 41 ezer Pfizer-vakcina indult útnak a hajnali órákban innen Budapestről és érkezik meg ezekben a percekben Ungvárra” – közölte délelőtt a miniszter.

Szijjártó Péter leszögezte: „Magyarország továbbra is a békében érdekelt. Szomszédos országként nyilvánvalóan minket a háború következményei mind gazdasági, mind energiaellátási, mind biztonsági, mind humanitárius szempontból sokkal súlyosabban érintenek, mint a kontinens többi részét.”

„De reméljük, hogy Európa egésze egy idő után csak be fogja látni, hogy a háborút eszkaláló, a háború elhúzódásával járó intézkedések helyett végre a békére kellene koncentrálni. Mi így teszünk, és most újabb segítséget nyújtunk Kárpátaljának” – fogalmazott.

A tájékoztatás szerint a miniszter most Argentínába utazik, ahol gazdasági és külpolitikai tárgyalásokon vesz részt, onnan Peruba látogat a kétoldalú együttműködés fejlesztése érdekében, majd péntek reggel visszatér az európai uniós energiaügyi tanács rendkívüli brüsszeli ülésére.

(Forrás:MTI, Facebook/Szijjártó Péter)

A címlapkép forrása: Facebook/Szijjártó Péter

Iratkozzon fel hírlevelünkre