Menczer Tamás: Hozzánk érkezik a gáz, nálunk tudnak fűteni az emberek

Magyarországra érkezik gáz, itt a hideg időben is tudnak majd fűteni az emberek, és a magyar ipar, illetve a gazdaság is működőképes marad – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán.

Menczer Tamás a műsorban felidézte: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megállapodott az orosz féllel, hogy szeptemberben és októberben naponta maximum 5,8 millió köbméterrel több földgázt szállít Magyarországra a Gazprom.

„Harminc fokban és kánikulában könnyű fűtésről beszélni, de most már jönnek a hidegebb napok, hetek és hónapok, és majd meglátjuk, hogy azok a politikusok, akik most bennünket minősítenek, a saját házuk táján hogyan tudnak elszámolni, hogyan állnak majd”

– fogalmazott az államtitkár.

Menczer Tamás felhívta a figyelmet, hogy az éves európai gázfelhasználás mintegy 400 milliárd köbméter, ennek majdnem a fele orosz gáz. Ezért, aki azt mondja, hogy rövid távon az orosz gázt ki lehet váltani, az egész egyszerűen nem mond igazat – jelentette ki.

Hozzátette, hogy ezen a téren három tényezőt kell figyelembe venni:

Európában nincs elegendő, úgynevezett LNG-terminál (vagyis a cseppfolyósított gáz fogadására alkalmas üzem), ugyanakkor az egész világon nincs elegendő LNG-kapacitás, ahogy hiányzik a megfelelő infrastruktúra (vezetékek) is.

A politikus hozzátette, hogy a Gazprom a szankciók ellenére 41,5 milliárd dollárnyi rekordnyereségre tett szert, ami a kétszerese a tavalyinak. „Tehát azt láthatjuk, hogy az oroszok nemhogy a pénzüknél vannak, hanem messze a várt vagy a korábbi összegek felett, Európa pedig energiaválságban van, ebből azonban Magyarország lokális kivétel”” – fogalmazott Menczer Tamás. Az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta azt is, hogy

a gázbeszerzéssel kapcsolatos munka folytatódik, a külügyminiszter minden lehetséges irányban tárgyal, vagyis keleten és nyugaton is.

Az uniós ársapkáról szóló javaslat kapcsán Menczer Tamás közölte, egyetlen szempontot vesz figyelembe a kormány: az egybeesik-e a magyar érdekkel vagy nem.

(MTI)

A címlapkép forrása: MTI/Bruzák Noémi

Iratkozzon fel hírlevelünkre