Eltűnt épületek nyomában (55.) – Az udvari lovarda
A huszadik század nem bánt kesztyűs kézzel az épített örökséggel. A világháborúk, a gazdasági válságok, a forradalmak, a politikai ideológiák vagy az emberi hanyagság következtében számos értékes és városképet befolyásoló épület veszett el a fővárosban. Cikksorozatomban ezeket a rég elfeledett épületeket kutatom fel archív fényképek segítségével.
Miután Buda 1541-ben, harc nélkül török kézre került, Mátyás király egykori palotájának nyugati oldalán elnyúló alsó és felső várfal között török kereskedők és mesterek telepedtek le. Az új városrészt Jeni mahalle-nak, azaz Új városnak nevezték el. A korabeli leírások szerint a Karakas pasa tornya és a Buzogány torony közötti, csupán 30 méter széles és 340 méter hosszú balkáni hangulatú városrésznek még dzsámija is volt. Buda visszafoglalása során a török település szinte teljesen elpusztult. Végül, romjait lebontották, helyén pedig fákat ültettek. Ettől kezdve a területet Újvilág-kertnek (németül: Neue Welt) hívták, amely egészen a palota krisztinavárosi szárnyépületének 1884-es megépítéséig létezett. Az új palotaszárny déli oldalán egy mértani stílusban készült, neobarokk franciakertet építettek ifjabb Pecz Ármin tervei alapján, míg az északi oldalon a lovak le- és felhajtásának biztosításra egy rámparendszer, illetve új udvari lovarda épült. 
A lovarda építése a palota és környezetének Ybl Miklós, később Hauszmann Alajos nevéhez fűződő grandiózus átalakításának részeként valósult meg. A korábban a Szent György tér déli felén épült udvari istálló középső szárnya ugyan magában foglalt egy lovardát (nagy lovaglótermet), de az a 19. és 20. század fordulójára elavultnak és szűkösnek bizonyult. Az új épületet a nagy lovas hírében álló Ferenc József király támogatásával, Hauszmann Alajos tervei szerint 1899-ben kezdték el építeni. A kivitelezési munkálatokat a korszak másik kiváló építésze, Hoepfner Guidó irányította. Az 1902-re elkészült neobarokk és szecessziós jegyeket hordozó épület költsége 360 ezer koronára rúgott. 
Az 11400 négyzetméteres, téglalap alaprajzú új lovarda egy hosszan elnyúló manzárdtetőt, főhomlokzata pedig két kisebb kupolát kapott. Figyelemre méltó a tetőzet gazdag bádog díszítése és az angol természetes palafedése, amelybe szecessziós ihletésű minták kerültek. Az északi oldalon egy kisebb kiegészítő épületszárny kapott helyet, amelyben a lovak ellátására alkalmas helyiségek voltak. A Budavári Palotanegyed díszét a kor legjobb mesterei építették. A mesebeli szépségű belső fa-díszmennyezetet a Neuschloss cég, míg a csodás üvegablakok – amelyekből a nyugati és keleti oldalon hét-hét darab szolgáltatta a természetes fényt – Róth Miksa üzemében készültek. Az épület nagyságánál, valamint szépségénél fogva az összes európai udvar lovardáját felülmúlta.
Az új udvari lovarda főbejárata a palota krisztinavárosi szárnya felől nyílt, amely mögött a vestibül helyezkedett el. Lovaglóterének déli oldalán az első szinten kapott helyet a háromosztatú uralkodói páholy, amelyet a vestibülből induló kovácsoltvas díszítésű lépcsőn lehetett megközelíteni. A lovaglótér északi oldalán zenekari fülke épült, ahonnan a zenés lovasbemutatók (karuszel) alkalmával rézfúvós zenekar szolgáltatta a zenét. A páholy és a zenekari fülke gipszből készült domborműveit és reliefjeit a lovaglás ihlette. A lovaglóteret két irányból mívesen faragott tölgyfakapukon lehetett megközelíteni, dél felől a főbejárati vestibülből, illetve az északi kiegészítő épületszárnyból. A terem oldalát két méter magasan fával fedték be, míg a padló homok- és forgácsborítást kapott, hogy a lovak patáját minél jobban megóvják. Az épületben egy szalont is kialakítottak a király számára, ahol a lovasbemutatók és az egyéni lovaglások szüneteiben ételt és italt is felszolgáltak. A lovardába a királyi páholyon kívül nem építettek további ülőhelyeket, így karzattal sem rendelkezett. Ennek oka az volt, hogy az új lovardát kifejezetten az uralkodó és vendégeinek építették, ide bebocsájtást mások nem nyerhettek. 
A lovarda nyugati támfalának fordulópontján 1901-ben állították fel ifjabb Vastagh György szobrászművész Lófékező című alkotását. Az alkotás várbeli felállítását megelőzően előbb az Iparművészeti Múzeumban volt látható, amelyet maga az uralkodó is megtekintett és rendkívüli alkotásként szólt róla. A szobor ezután megjárta az 1900-as Párizsi Világkiállítást, ahol különdíjjal jutalmazták. Csak ezután került a lovardához, ahol az újonnan kialakított kis teret a szobor után Csikós udvarnak nevezték el. 
A korabeli újságok beszámoltak róla, hogy Ferenc József 1903-ban látogatott el első ízben a lovardába, ahol megtekintette dédunokája, József Ferenc főherceg lovaglását. Az uralkodó az új lovardával és a fiatal főherceg lovastudásával is elégedett volt. A két világháború között a kormányzó és családja használta rendszeresen a lovardát. A visszaemlékezések szerint Horthy minden nap héttől az udvari lovardában lovagolt, ahol már várt rá kedvenc lova. Ez volt az a deres (szürke) paripa, amelyen a bécsi döntések után a visszacsatolt területekre csapatai élén belovagolt és amelyet a történelemkönyvek csak „fehér” lóként emlegetnek. 
A II. világháborús ostrom idején, a területért folyt harc során az udvari lovarda és környezete jelentős károkat szenvedett a környező magaslatokról támadó szovjet tüzérségi lövedékektől. Az épület 40%-os kárt szenvedett, a manzárdtető több helyen beszakadt, a hatalmas Róth Miksa-féle üvegablakok egytől-egyig betörtek. A mozdítható berendezési tárgyak először a németek és az oroszok, ezt követően a közönséges fosztogatók martalékává váltak. Az épület ennek ellenére megmenthető lett volna, de a háború után évekre lezárták és ezzel együtt semmilyen állagmegóvó munkálatot nem végeztek rajta. Végül a kommunista hatalom 1954-ben lebonttatta. Helyére a középkori budai Vár falrendszerét építették vissza, de a terület végleges rendezésére soha nem került sor. A háborút sértetlenül túlélő csikós szobrot a Hunyadi-udvarba száműzték. 
Magyarország Kormánya – megelégelve az áldatlan állapotokat – létrehozta a Nemzeti Hauszmann Programot, amelynek célja, hogy a Budavári Palotanegyed ismét a századfordulós fényében tündököljön. A program részeként az egykori udvari istálló épülete újra felépült – a közelében található Hauszmann-féle rámpával, a Főőrséggel és a Stöckl lépcsővel együtt. A 2021-ben átadott régi-új lovarda újjáépítése során hűen követték a századfordulós terveket, de az épületet belül a legmodernebb technikai megoldásokkal szerelték fel. Így az Budapest legkorszerűbb és legelegánsabb rendezvényközpontjaként nyílt meg, ahol a lovaglótér padlózatának felszedésével újra zenés lovasbemutatók is tarthatók. A beruházás során rendezték a lovarda közvetlen környezetét is, így az újonnan kialakított Csikós udvarra visszatérhetett a száműzetéséből ifjabb Vastagh György szobrászművész alkotása, a Lófékező című szobor is.
(A sorozat jövő héten folytatódik.)
Fecske Gábor László
