Együtt gyakorlatoznak az oroszok Kínával, Indiával, Laosszal, Mongóliával, Nicaraguával és Szíriával

Az orosz védelmi minisztérium közlése szerint a hétnapos gyakorlat során az orosz Csendes-óceáni Flotta és a kínai hadsereg a Japán-tenger északi és középső részén, valamint a partközeli vizeken gyakorolja majd egyebek között a szárazföldi erők támogatását, valamint a tengeri kommunikációs vonalak és tengeri gazdasági tevékenységi területek védelmét.

A gyakorlaton több mint 50 ezer katona, több mint ötezer fegyver és haditechnikai eszköz, köztük 140 repülőgép, 60 hadihajó, naszád és ellátó hajó vesz részt. A műveleteket az orosz hadsereg vezérkari főnöke, Valerij Geraszimov felügyeli majd.

A hétnapos hadgyakorlatra számos volt szovjet tagállam mellett India, Laosz, Mongólia, Nicaragua, és Szíria is csapatokat küldött.

A kínai védelmi minisztérium közleményében azt emelte ki, hogy az együttes gyakorlatozás jelentősen erősíti a résztvevő országoknak a valós veszélyekkel szembeni, stratégiai együttműködését.

Oroszország és Kína katonai együttműködése nem újkeletű: az utóbbi években a két ország a haditengerészet és a nagy hatótávolságú harci repülőgépek részvételével is tartott már közös hadgyakorlatokat, 2021-ben pedig az orosz csapatok első ízben léptek kínai területre, ahol szárazföldi műveletekben vettek részt.

Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök között szintén szorosabbá vált az együttműködés, amelyet az Egyesült Államokhoz fűződő, egyaránt kiéleződött kapcsolataik miatt stratégiai partnerségi szintre emeltek.

(MTI)

A címlapképen kínai katonák menetelnek a Vosztok(Kelet)-2022 elnevezésű hadgyakorlaton Oroszország távol-keleti részén 2022. augusztus 31-én. Az augusztus 30. és szeptember 5. között zajló gyakorlaton orosz csapatok mellett kínai, indiai, fehérorosz, mongol és tádzsik katonák is részt vesznek. Forrás: MTI/EPA/Orosz védelmi minisztérium sajtószolgálata/Vagyim Szavickij

Iratkozzon fel hírlevelünkre