2030-ra elkészülhet Paks 2

A múlt héten az Országos Atomenergia Hivatal megadta a paksi atomerőmű bővítésére vonatkozó létesítési engedélyt. A több mint 400 ezer oldalas engedélykérelmet két éven keresztül vizsgálták magyar és nemzetközi szakemberek. Az ötös blokk területén a talajmunkák már el is kezdődtek.

Múlt hét pénteken Szijjártó Péter külügyminiszter számolt be arról, hogy szerinte reális, hogy 2030-ra működésbe léphessen a két új blokk Pakson. „Ezáltal tudjuk biztosítani Magyarország energiaellátásának biztonságát hosszú távon, azt, hogy meg tudjuk védeni a magyar embereket a nemzetközi energiapiac szélsőséges áringadozásaitól, vagyis fenn tudjuk tartani a rezsicsökkentési erőfeszítéseinket.” – nyilatkozta a magyar külügyminiszter.

A Paks II. projekt látványtervei (Forrás: Paks II. Zrt.)

A paksi atomerőmű ötös blokkjának területén – összhangban az építés kapcsán elfogadott organizációs tervvel – a szükséges engedély birtokában a Duna Aszfalt Zrt. augusztus 26-án már meg is kezdte a -5 méterig terjedő talajkiemelést.

A talajkiemelésre a talajvízszint feletti rétegig kerül sor.

A munkagödör további mélyítésre az erre vonatkozó engedély megszerzését követően, a talajszilárdítás, illetve az 5. és 6. blokk területét körülzáró, a talajvíz kizárását biztosító résfal elkészítése után kerülhet sor. A hatóság az engedélyt a résfal építésére 2022. május 16-án, a talajszilárdítás elvégzésére pedig 2022. június 10-én adta ki. A munka előkészítése folyamatban van.


Hirdetés

 

Megkapta a létesítési engedélyt a Paks II.

Litkei: Paks II nélkül energetikai krízis alakulhat ki

Süli: Felépítjük az új atomerőművet

Kiemelt képünk forrása Paks II. Zrt.

'Fel a tetejéhez' gomb