A Google Play áruházban egyelőre nem jelenhet meg Donald Trump közösségi felülete

felületet

A Google egyelőre nem engedi közzétenni az androidos okostelefonokon elérhető Play áruházban a Donald Trump volt amerikai elnök tulajdonában álló Trump Media által kifejlesztett Truth Social nevű közösségi alkalmazást – jelentette a CNBC kereskedelmi televízió helyi idő szerint kedden.

A Twitter versenytársának szánt oldal az indoklás szerint a hatékony moderáció hiánya miatt sérti az áruház felhasználói feltételeit. Az Axios úgy tudja, hogy a Google azt kifogásolja, hogy bár a Truth Socialban létezik figyelmeztetés, amelyet rátesznek bizonyos posztokra, ha “egyesek számára nem megfelelő” tartalmat találnak a portálon, de továbbra is vannak az alkalmazásban erőszakkal fenyegetőző üzenetek.

A CNBC-hez kedden eljuttatott közleményében a Google-t tulajdonló Alphabet részéről azt mondták, több panasz érkezett hozzájuk arról, hogy a Truth Social megsérti a felhasználói feltételeket.

A korlátozás értelmében az androidos telefonnal rendelkezők – tehát az okostelefont használók 44 százaléka az Egyesült Államokban – nem tudják letölteni a Truth Socialt.

Az Axios megjegyzi, hogy az Apple felhasználókkal szemben az Android operációs rendszernél a Truth Social megtehetné, hogy saját weboldalán vagy más internetes felületen teszi közzé az applikációt, de ezt egyelőre nem tette meg.

A közösségi média részéről elfogadták az indoklást, és azt közölték, dolgozni fognak a hibák kijavításán – tájékoztatott az ügyről először hírt adó Axios hírportál.

Mindazonáltal a Trump Media and Technology cégcsoport vezérigazgatója, Devin Nunes – aki korábban a volt elnök egyik legelszántabb támogatója volt a kongresszusban – azt mondta, a Google hozta a döntést, amely nem a közösségi média elveitől függött. Hozzátette, egyelőre várják, hogy a Truth Social elérhető legyen a Google Play oldalán. „Nem tudom, mi tart ilyen sokáig” – jelentette ki.

A Google részéről válaszul azt közölték, Nunes állításai nem fedik a valóságot a Trump Media és az áruház közötti egyeztetésről, kiemelve, hogy a techóriás világosan rámutatott a Truth Social szabálysértéseire.

„Hisszük, hogy minden amerikainak joga van használnia a Truth Socialt, függetlenül attól, milyen telefonja van” – áll a Trump Media közleményében.

A közösségi oldalt azt követően hozták létre, hogy a volt elnök körülbelül 88 millió feliratkozóval rendelkező fiókját – a 2021. január 6-án a washingtoni Capitolium ellen intézett, összehangolt támadással kapcsolatban – a Twitter letiltotta.

(MTI)

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre