Erőszakos hittérítés vádjával tartóztattak le hat keresztény nőt Indiában
Letartóztattak hat keresztény nőt India Uttar Pradesh államában. Azzal vádolták őket, hogy erőszakkal akartak megtéríteni hindukat. Indiában rendszeresen támadják a keresztényeket a tömeges térítést tiltó törvényekre hivatkozva. Gyakran koholt vádakkal jelentik fel őket.
A hat nőt július 30-án, egy születésnapi ünnepségen tartóztatták le, ahol rajtuk kívül még száz keresztény vett részt. Az esemény felkeltette a Vishwa Hindu Parishad szélsőséges vallási közösség tagjainak figyelmét. Közülük tizenöten betörtek az ünnepségre, felvételeket készítettek az ott lévőkről, elvették a bibliáikat és az énekeskönyveiket, és azzal vádolták őket, hogy erőszakos hittérítést folytatnak.
Ezután a helyi rendőrségre mentek, és feljelentették őket. A rendőrök végül letartóztattak hat nőt, akiket a feljelentés után otthon, imádkozás közben találtak meg.
A nők ügyvédje szerint különösen rossz a helyzet, mivel mindegyik asszony nehéz anyagi helyzetben van, és a családjuknak szüksége van rájuk.
„Az egyik nő fogyatékkal él, egy másiknak sajátos nevelési igényű gyereke van, akit az anyja tart el. Mindegyikük esetében súlyos családi problémákhoz vezetne, ha börtönbe csuknák a nőket” – mondta az Open Doors nevű szervezetnek az ügyvéd, aki szerint Indiában komoly presztízsnövekedést és politikai előrelépést eredményezhet a fanatikus szélsőségeseknek a keresztények „lebuktatása”.
Címlapkép: Pixabay