RANGON ALUL, AVAGY MATKOVICHÉK AZ ÖNKORMÁNYZAT TÖBB ELISMERŐ CÍMÉT ELTAPSOLTÁK

A képviselő-testület, a városvezetés jobbára még nyaral (mint megírtuk, vannak, akik igen egzotikus helyeken vakációzgatnak, jelesül a jobbikos Fehér Zsolt főképp, elvégre megteheti busás közpénz javadalmából), hiszen a legközelebbi testületi ülés majd csak szeptember 21-én esedékes. Ez az uborkaszezon pedig alkalmas idő egy kis összegzésre, főleg így, hogy a nyárral túljutottunk az önkormányzati ciklus felén. Egy rendszeresen levelező olvasónk is készített egyfajta mérlegelést, az alábbiakban ebből emelünk ki néhány bekezdést.

„Az a nagy helyzet, hogy a város szekere durván elakadt, kátyúba jutott a Matkovich-rezsim alatt, hiába ujjong a polgármester most épp a Rádi út egy szakaszának felújítása kapcsán, mondván, hogy megvalósul egy nagy álom. Na szép, azért ennél a pár száz méternyi aszfaltozásnál, szegélykövezésnél nagyobbakat is lehetett volna, lehetne álmodni, ez is tipikusan a merjünk kicsik lenni hozzáállás egy példája. Merthogy az elmúlt több mint két és fél évben kisebb-nagyobb útfelújításokon, sok helyütt csak kátyúzásokon, parkolóhely felmaszatolásokon, pár virágágyás kialakításán kívül számottevőbb beruházás bizony nem valósult meg, a Márvány tér foltozgatása sem egy világra szóló vaszisztdasz. Sőt, inkább elakadások és szánalmas, az alkalmatlanságból eredő bénázások vannak, gondoljunk csak a Bauer utcai bölcsődeépítésre, a strand gyermekmedencéjének főszezonra időzített szétverésére. És nagyjából ennyi a beruházási fejezet, legyünk reálisak: ez bizony szegénységi bizonyítvány” – kezdi értékelését olvasónk.

Aztán arról értekezik a folytatásban, hogy az önkormányzat erős rangvesztésben van, korábban elnyert kitüntető címei közül többre már egyáltalán nem méltó.

„Kezdjük a »Raoul Wallenberg-díjjal«, hiszen erről már a Váci Zsidó Hitközség elnöke, Turai János úr is megjegyezte, hogy a Matkovich Ilona vezette döntéshozó többség – soraiban náci nézeteket valló, reklámozó alakokkal – olyan távol van az elismerés alapjául szolgáló szellemiségtől, mint Makó, illetve Vác Jeruzsálemtől. De a »Kultúra Magyar Városa« titulus használata is már csak címbitorlás valójában, hiszen lezüllesztették a színházat, eltapsolva a kiemelt előadó-művészeti műhely státuszt, raktárba raktak jelentős kiállítási anyagokat, s nem utolsó sorban minden lehetséges módon akadályozni próbálják egy tőlük független kiállítóhely működését, egész egyszerűen azért, mert homályos és gyanús indokkal szemet vetettek a Káptalan utcai ingatlanra.


Hirdetés

És akkor ide sorolhatjuk a »Nemzet Sportvárosa« címet is, hiszen például rég volt olyan mélyponton a foci helyi élklubja mint manapság, és itt nem mutogathatnak csak visszafelé, ahogy a többi egyesület magára hagyása tekintetében sem, aminek ékes bizonyítéka, hogy szinte egyetlen egyesület honlapján sem szerepel a támogatók között az önkormányzat, ez szégyen és gyalázat, mármint a városvezetésre nézve” – zárta olvasónk értékelése következő fejezetét.

De a rangvesztések mellett nem hagyta szó nélkül azt sem, hogy a mérleg másik serpenyőjében viszont vannak új kimondott vagy csak kijáró rangok is.
„Például papír is van róla, hogy a váci helyhatóság a térség, sőt az egész ország egyik legkorruptabb önkormányzata. Aztán hozzátehetjük, hogy a Matkovich-rezsim az egyfolytában hangoztatott felelős vagyongazdálkodás helyett olyan ingatlan kótya-vetyét folytat, hogy az valami borzalom. De talán mindennél szomorúbb (sőt, ez már egyenesen bűn), hogy bájolgó kampányszólamaikkal szemben béketeremtés helyett az ellenségeskedés szítására, a velük egyet nem értőkkel szembeni aljaskodásra fordítják a legtöbb energiát, ideejtőernyőzött vadliberális bértollnokokat, médiatrollok seregét is bevetve” – ez a megjegyzés lett a zárszó olvasónk értékelésében.

'Fel a tetejéhez' gomb