Letartóztattak egy férfit, aki rendőrökre akart támadni az augusztus 20-ai ünnepségen

Letartóztattak egy férfit, aki arra készült, hogy – társaival együtt – az augusztus 20-i, budapesti ünnepség biztosításában részt vevő rendőröket támad meg – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán az MTI-vel.

Azt írták, hogy a 34 éves, Bács-Kiskun megyei férfi augusztus 16-án üzenetküldő alkalmazásban hozott létre egy – mintegy kétszáz főt számláló – csoportot azzal a céllal, hogy hivatalos személyek elleni erőszakos bűncselekmények elkövetésére szólítson fel, ilyen bűncselekmények elkövetését megszervezze, illetve ahhoz társakat toborozzon.

Az elkövető a rendőrök elleni támadáshoz szükséges eszközöket – így gázsprayt, gázöngyújtó töltőgázt, illetve különböző kiszerelésű pirotechnikai eszközöket – is beszerzett

– tették hozzá. A nyomozó ügyészség a férfit a Budapesti Rendőr-főkapitányság közreműködésével azonosította, majd a Terrorelhárítási Központ segítségével őrizetbe vette és hivatalos személy elleni erőszak előkészületének vétsége miatt gyanúsítottként hallgatta ki. Az ügyészség az augusztus 19-én tartott, több helyszínt érintő összehangolt bűnügyi akcióban a Készenléti Rendőrség segítségével az elkövető lakásán végrehajtott kutatás alkalmával – informatikai eszközök mellett – különböző pirotechnikai eszközöket foglalt le. Az elkövető által külföldről rendelt nagy teljesítményű petárdák éppen a kutatás idején érkeztek meg – írta az ügyészség.

A bíróság az ügyészség indítványára a büntetlen előéletű gyanúsított letartóztatását augusztus 21-én  – arra figyelemmel, hogy fennáll a bizonyítás megnehezítésének veszélye – egy hónapi időtartamra elrendelte.

A döntés ellen a gyanúsított – aki tagadta a bűncselekmény elkövetését – és védője fellebbezést jelentett be.
A nyomozó ügyészség a csoport tagjai közül még egy 35 éves férfit hallgatott ki gyanúsítottként, aki a cselekmény elkövetését elismerte. A férfi szabadlábon védekezik – áll a közleményben.


Hirdetés

(MTI)

A címlapkép forrása: Pixabay

'Fel a tetejéhez' gomb