Idén már több mint százötvenezer határsértőt fogtak el

Idén már százötvenezer határsértőt fogtak el, míg tavaly ez a szám több mint 62 ezer volt – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

Bakondi György a műsorban azt mondta, hogy az úgynevezett balkáni migrációs útvonalon 150 százalékkal nőtt az érkezők száma, de egyre több a menedékkérő az olasz, a görög és a török határon is. Hozzátette, hogy éhínség miatt mintegy 36 millió ember hagyta el otthonát Afrikában, ami hosszú távon súlyos helyzethez vezet. A főtanácsadó jellemzőnek nevezte azt is, hogy a migránsok az Európai Unióból megpróbálnak az Egyesült Királyságba jutni, amit – folytatta – semmi nem indokol, hiszen az unióban nem fenyegeti őket semmi.
Hozzátette:

addig ennek nem lesz vége, amíg az Európai Unió nem küld világos üzeneteket, hogy az illegális határátlépés, a jogszabályok semmibevétele és az embercsempészés tilos.

Bakondi György a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta azt is, hogy 1123 embercsempészt fogtak el idén eddig, míg tavaly ugyanebben az időszakban ez a szám 581 volt. Ma már ott tartunk, hogy a magyar börtönökben lévők tíz százaléka embercsempészés miatt került oda – emelte ki.


Hirdetés

Azok a korábbi prognózisok, amelyek a határhelyzet folyamatos romlására utaltak, megfelelnek a valóságnak

– fogalmazott Bakondi György.

Fegyverrel védik területeiket az embercsempészek

Rétvári Bence: Más országok határait is hatékonyan védik a magyar rendőrök

(MTI)

'Fel a tetejéhez' gomb