Rétvári Bence: Más országok határait is hatékonyan védik a magyar rendőrök

Büszkék lehetünk arra, hogy nemcsak Magyarország, hanem más országok határainak védelmében is hatékony segítséget jelentenek a magyar rendőrök – emelte ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten.

Rétvári Bence a Készenléti Rendőrség objektumában búcsúztatta az Észak-Macedóniába induló 76. magyar rendőri kontingens tagjait, hangsúlyozva, hogy ők nemcsak Magyarország, hanem az Európai Unió számára is fontos misszióban vesznek rész.

Felhívta a figyelmet, hogy az illegális bevándorlás mértéke az elmúlt években is fokozódott.

Idén több mint 150 ezren próbálták átlépni illegálisan a magyar határt, míg tavaly időarányosan 61 ezren. Míg tavaly naponta átlagosan 264 volt az illegális határátlépési kísérletek száma, idén ez a szám már 641.

Az embercsempészet is egyre kiterjedtebbé vált, idén csaknem kétszer annyi embercsempészt fogtak el a magyar határon, mint tavaly. A magyar börtönökben több mint ezer embercsempész tölti büntetését, vagyis a rabok között több mint 10 százalékos az arányuk – emelte ki. Mindezek miatt is fontos, hogy megkezdődött a határvadászok toborzása és már több száz ember kiképzése is – jegyezte meg.


Hirdetés

Az államtitkár azt is kiemelte, hogy a magyar határokon megjelenő migránsok nem csak többen vannak, egyre szervezettebben, agresszívebben lépnek fel a határt védő rendőrökkel és katonákkal szemben. Többször előfordult az elmúlt időszakban az is, hogy a határ több pontján próbálták nagy létszámú csoportok, akár erőszakos fellépéssel is „túlterheléssel” áttörni a déli magyar határ – ismertette.

A magyar határt védők több alkalommal láttak a migránsoknál fegyvert is, többször hallottak lövéseket, előfordult, hogy sorozatlövéseket is – mondta az államtitkár, hozzátéve: szerencsére ezek a határ túloldalán dördültek.

Rétvári Bence szerint ezért is van kiemelt jelentősége annak, hogy az illegális migránsokat minél előbb feltartóztassák. Fontosnak nevezte, hogy bár nem európai uniós keretek között működik a misszió, de legalább közép-európai országok segítenek abban, hogy ne jussanak tovább Európa belseje, Magyarország felé az illegális migránsok. A magyar rendőrök Észak-Macedóniában többek között járőrözési feladatokat látnak el, előállítják a szabálysértőket, segítik a jogszabályok betartatását. A magyar rendőrök egyebek mellett terepjárókkal, hőkamerákkal, éjjellátók segítségével látják el feladataikat – ismertette.

A Belügyminisztérium államtitkára azt is kiemelte: az, hogy a 76. alkalommal indul útnak az észak-macedón határhoz egy magyar kontingens, azt jelzi, a magyar rendőrök magas színvonalon látják el feladataikat és szolgálatukat nemzetközi elismerés övezi.

(MTI)

'Fel a tetejéhez' gomb