Kellene a chip – újabb amerikai politikus látogatott Tajvanra

Eric Holcomb indianai republikánus párti kormányzó személyében ebben a hónapban immár a harmadik vezető amerikai politikus látogatott Tajvanra, ahol hétfőn a sziget elnökével is találkozott.

„A demokratikus szövetségeseknek most össze kell tartaniuk, és minden területen meg kell erősíteniük együttműködésüket” – jelentette ki Caj Jing-ven tajvani elnök, amikor hivatalában fogadta a kormányzót, akivel azt is közölte, hogy Kína katonailag fenyegeti a szigetet.

Holcomb a tajvani félvezető-gyártó vállalatok képviselőivel is találkozik, hogy a globális chiphiányról egyeztessen velük, miután a sziget a világ egyik vezető chipexportőre.

Augusztus elején Nancy Pelosi, a szövetségi képviselőház elnöke látogatott Tajvanra, ami miatt a szigetet szakadár tartományának tekintő Kína felháborodásának adott hangot, hadgyakorlatba kezdett a sziget körül, és szankciókkal sújtotta Pelosit.

Tajvan a kínai kommunisták polgárháborús győzelme, 1949 óta de facto saját kormánnyal rendelkezik.


Hirdetés

A tajpeji vezetés elutasítja Peking szuverenitását, és azt hangoztatja, hogy csak a sziget lakói dönthetnek a saját jövőjükről.

(MTI)

Tajvan megtámadásával ipari társadalmunk összeomlana

„Az Egyesült Államok csak olajat önt a tűzre”

A címlapképen Eric Holcomb, az egyesült államokbeli Indiana kormányzója a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel tartott sajtótájékoztatón látható a budapesti külügyminisztériumban 2017. június 14-én. Forrás: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

'Fel a tetejéhez' gomb