Berta Tibor: István király intelmei ma is megfontolandók

Szent István

Erdő Péter bíboros, prímás celebrálta az augusztus 20-i, ünnepi szentmisét a Szent István Bazilikában. A homíliát Berta Tibor püspök, Magyarország katonai ordináriusa mondta. A szentmisén többek között részt vett Novák Katalin köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök is.

Bár a Szent Jobb körmenet az időjárási viszonyok miatt elmaradt, az ünnepélyes szentmisét idén is megtartották a Szent István Bazilikában államalapító királyunk ünnepén. 

Erdő Péter arra kérte a híveket, hogy ezen a napon különösen imádkozzanak hazánkért, nemzetünkért és a világ békéjéért. Elmondta azt is: amikor év elején felkérte a katonai ordináriust, hogy tartsa meg a szentbeszédet, még nem sejtette, hogy „az ő személyének és hivatásának  a háború miatt ilyen különleges aktualitása lesz”.

Beszédében Berta Tibor Szent Istvánt olyan egyéni meglátásokkal bíró, erős kezű uralkodónak nevezte, aki az irányítás tudományát számos kihívás mellett meg tudta valósítani. Azt mondta: amit István létrehozott, kiállta az idő próbáját.

Novák Katalin köztársasági elnök az augusztus 20-i Szent István-napi ünnepi szentmisén a Szent István Bazilikában. Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye/Csapó József

„Első királyunk olyan példakép tud lenni, akit nem kell eszményíteni; műveinek máig ható eredményei mindennél beszédesebben mutatják nagyformátumú alakját” – mondta. A püspök szerint a király gondviselő Istenbe vetett hite a gyászban mutatkozott meg leginkább. Miután elvesztette fiát és örökösét, Imre herceget, a Boldogasszonynak ajánlotta Magyarországot – a királyok közül elsőként.

Kitért István Imre hercegnek írt intelmeire is, amelyek szerinte még a mai emberek számára is komoly mondanivalóval bírnak. 

„Bölcsessége megszólítja a ma emberét, vezetőket, elöljárókat, egyháziakat és világiakat, mindazokat, akik a közügyekben részt vesznek, és természetesen a mai Magyar Honvédség valamennyi katonáját is. Az Intelmek időtálló sorai megfontolás tárgyát képezhetik mai világunk állapotában, melyben nagy szomorúsággal és nem kis döbbenettel kell megállapítani – bár a történelem során sajnos nem először –, hogy az emberi közösség életében olyan elemi erővel előtörő gonoszság kapott lábra, mely sem az ember gyöngeségéből, de még rosszra való hajlamából is csak nehezen magyarázható meg” – idézi a szentbeszédet az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye weboldala.

A címlapkép forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye/Csapó József

Iratkozzon fel hírlevelünkre