Soltész Miklós: Szent István felismerte, hogy keresztény hit nélkül nem alkothat maradandót

Szent István életét a kereszténységből fakadó lelkiség határozta meg, felismerte, hogy keresztény hit nélkül nem alkothat maradandót – hangoztatta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Makón.

Soltész Miklós a 250 éve felszentelt és nemrég felújított Szent István Király Plébániatemplomban tartott ünnepi szentmise után szólt arról, hogy a magyar nép – bizonyítékául annak, hogy Szent Istvánnak igaza volt – túlélte a tatár, a török, a német és a szovjet megszállást; és integrálni tudott román, szlovák és szerb családokat úgy, hogy segítette őket nyelvük, vallásuk és kultúrájuk megőrzésében.

A magyar nép, Trianon igazságtalansága ellenére, a békére törekszik – szögezte le az államtitkár.

Felidézte, hogy a csanádi egyházmegyét 1030-ban alapították, története szorosan összefügg a középkori magyar állam megszervezésével. Ma is figyelmeztet a kereszténység-pogányság, napjainkban inkább a kereszténység, valamint az ateizmus, liberalizmus és anarchizmus harcára – jelentette ki.

Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke ünnepi szentmisét koncelebrál a 250 éve felszentelt és nemrég felújított Szent István Király Plébániatemplomban Makón 2022. augusztus 20-án. Fotó: MTI/Rosta Tibor

Örömét fejezte ki, hogy az egykor elszakított Csanád Vármegye három jelenlegi főpásztora, Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye, Pál József Csaba, a Temesvári Egyházmegye és Német László, a Nagybecskereki Egyházmegye püspöke koncelebrálta a szentmisét a negyed évezrede felszentelt barokk templomban.


Hirdetés
Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke (k) ünnepi szentmisét koncelebrál a 250 éve felszentelt és nemrég felújított Szent István Király Plébániatemplomban Makón 2022. augusztus 20-án. Fotó: MTI/Rosta Tibor

Beszéde végén az államtitkár I. (Szent) István király Intelmek című művéből idézve aláhúzta: a tétlenséget és a tunyaságot kerülni kell, így lehet a látható és a láthatatlan ellenséget legyőzni. Egy évvel korábban Soltész Miklós beszédében elmondta, Makón teljes körű összefogással újulhatott meg a templom, ugyanis a román nemzetiségi önkormányzat által benyújtott pályázatot támogatta az államtitkárság 35 millió forinttal.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára (az első sorban, j), Lázár János építési és beruházási miniszter (j4), Farkas Éva Erzsébet (Fidesz-KDNP) polgármester (j3) és férje, Farkas László az ünnepi szentmisén a 250 éve felszentelt és nemrég felújított Szent István Király Plébániatemplomban Makón 2022. augusztus 20-án. Fotó: MTI/Rosta Tibor

Ezt mintegy 200 adakozó 15 millióval, az egyházközség pedig hétmillió forint saját forrással egészítette ki. A felújítás során új aljzatbetont és mészkő padlólapokat és lábazatot alakítottak ki, új festést kaptak a falak alsó, fehér részei. Szűcs Gábor asztalosmester új, fűthető padokat készített borovi fenyőből. Emellett megújították a templom hangosító rendszerét is.

Farkas Éva Erzsébet (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, hogy a templom felszentelésének 250. évfordulóját egyéves ünnepségsorozattal ünnepelték meg, amely során felszentelték a Mindszenty-emlékhelyet; jubileumi kötetet mutattak be; újjászületett a templomi címer és zarándoklatokat tartottak.

Farkas Éva Erzsébet (Fidesz-KDNP) polgármester beszédet mond az ünnepi szentmise után a 250 éve felszentelt és nemrég felújított Szent István Király Plébániatemplomban Makón 2022. augusztus 20-án. Fotó: MTI/Rosta Tibor

Minden a közösségi együttlétről, egész Makó városáról szól – fogalmazott a városvezető.

MTI

'Fel a tetejéhez' gomb