Gulyás Gergely: Magyarország születése sikertörténet

Magyarország születésnapján sikeres születéstörténetet ünneplünk, hiszen Szent István alkotása egy évezred után is élő egység – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter Budapesten.

Gulyás Gergely az államalapítás napja alkalmából tartott, kitüntetések átadásával egybekötött ünnepségen azt mondta, az évezredes múlt előnye, hogy mindarra felkészít bennünket, ami a jövőben történhet, hiszen

sikerült már túlélni a tatár, a török és a szovjet megszállást, Trianont, és azokat az időket is, amikor az ország sorsáról nem Magyarországon döntöttek. Mindezek alapján jó okunk van remélni, hogy a jelen akadályait is sikerrel vesszük majd

– emelte ki. Márai Sándor írót idézve azt mondta, a megmaradás kulcsa a méltányosság, a türelem és az arányérzék. Ez mindig így volt, és különösen fontos ez napjainkban, amikor komoly válságokkal nézünk szembe – hangoztatta a miniszter.

Gulyás Gergely arról beszélt, hogy senki nem él önmagában és önmagának, minden, amit teszünk, hatással van a környezetünkre. Igaz ez első királyunkra is, akinek 40 éves uralkodása alatt nagyot fordult a világ, de élete műve és öröksége ez az ország, a keresztény hit meggyökerezése, amelyből „ezeréves kultúránk kinyílt”, és az állam, amely keretet ad a nemzet életének.


Hirdetés

Szent István megalkotta a vármegyéket, amelyek ezer esztendeje szolgálják a helyi közösségeket, jogrendje és első törvénykönyve ma is mintaként szolgál, intelmei örök iránymutatást jelentenek, és a mai értelemben vett európai együttműködés előképe is az ő öröksége

– sorolta a miniszter.

Gulyás Gergely a díjazottakat méltatva azt mondta, az állami ünnepen számbavehetjük, hogy milyen sokaknak milyen sokat köszönhetünk. A munka, amelyet a hétköznapok csendjében elvégeztek, közös örökségünk és büszkeségünk része. A kitüntetetteknek megköszönte, hogy erősebbé tették az országot és gazdagabbá a magyarokat.

A rendezvényen – Novák Katalin köztársasági elnök által adományozva – a Magyar Érdemrend középkeresztje, a Magyar Érdemrend tisztikeresztje és a Magyar Érdemrend lovagkeresztje, Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Ezüst Érdemkereszt és Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetéseket adtak át.

A Magyar Érdemrend tisztikeresztjét vehette át Dobos Menyhért László, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. nyugalmazott vezérigazgatója, míg Siklósi Beatrix újságíró, a Kossuth Rádió csatornaigazgatója a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült.

(MTI)

A címlapképen Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter beszédet mond az államalapítás napja alkalmából tartott, állami kitüntetések átadásával egybekötött ünnepségen a Károlyi-Csekonics-palotában 2022. augusztus 19-én. Forrás: MTI/Illyés Tibor

 

'Fel a tetejéhez' gomb