Rétvári Bence: A kormány már törvényi szinten is fellép az Elf Bar ellen

Rétvári Bence államtitkár Facebook-oldalán jelentette be, hogy a kormány már törvényi szinten is fellép az Elf Bar ellen, kiemelkedően magasan megállapítva az illegális kereskedőkre kivethető bírságok összegét.

Az Elf Bar egy folyadékkal előre feltöltött, akkumulátorral ellátott, eldobható elektromos cigaretta – ismerteti a káros terméket Rétvári Bence, a Belügyminisztérium miniszterhelyettese. Az államtitkár bejegyzésében hangsúlyozza, különösen veszélyes, hogy az ismeretlen, bevizsgálatlan és megbízhatatlan összetételű, nagyon magas nikotintartalmú termékek kifejezetten a fiatalok számára készülnek. Egyetlen Elf Barba három vagy akár tizenhat doboznyi cigarettának megfelelő mennyiségű nikotint sűrítettek.

Tehát egy rúd akár háromszáz szál cigaretta káros hatásait is magában hordozhatja.

A használója pedig nem tudja szabályozni, hogy egy alkalommal milyen nikotinmennyiséget szív el. Ezért különösen veszélyes, hiszen a hirtelen nagy mennyiségben beszívott nikotin mellkasi fájdalmat, szédülést, hányást vagy akár vérköpést is okozhat. A hosszútávú negatív hatásairól nem is beszélve, már fiatalkorban kialakítja a nikotinfüggőséget, amely orvosilag kimutatható, hogy a tüdőrák kialakulásának egyik legnagyobb okozója, valamint keringési és más betegségeket is okozhat – írja Rétvári Bence. 

Ismertette, az Elf Bar a közösségi médiában hipersebességgel terjed, közel hétszáz milliós keresési és megtekintési számokkal bír, a fiatalok által legkedveltebb közösségi portálokon. Rétvári elmondta, a kormány rögtön az illegális termék megjelenésekor elkezdett cselekedni, hogy megóvják a fiatalok egészségét.


Hirdetés
A magyar kormány elkötelezett a fiatalok dohányzásának visszaszorításában, ezért hazánkban már több mint 2 éve, 2020. óta tilos ízesített dohányterméket bármilyen formában forgalmazni.

Ezért fordulhat elő, hogy bár az Elf Bar később került piacra, de már a megjelenésekor is, a hazai jogszabályok szerint nemcsak forgalmazása, de a birtoklása is illegálisnak számít.

„Tekintettel arra, hogy egy komoly globális problémával állunk szemben, szükséges volt újabb jogszabályokat is hozni. Éppen ezért az Országgyűlés július 19-én szigorúbb törvényi rendelkezéseket fogadott el, amelynek köszönhetően a jogosulatlan dohánytermékek kiskereskedelmét elrettentő mértékű bírsággal lehet sújtani. Az új jogszabályok értelmében, akik ilyen jogosulatlan dohányterméket, amilyen az Elf Bar is, forgalomba hoznak, azokat természetes személy esetén 1-50 millió, gazdasági társaság esetén 5-500 millió forintra lehet büntetni.”

– ismertette az új jogszabályt Rétvári Bence. Az államtitkár hozzátette, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága már eddig is szigorúan vizsgálta ezen termékek illegális kereskedelmét.

Ennek köszönhetően az elmúlt időszakban országosan több tízezer terméket foglaltak le, melynek összértéke több százmillió forint volt.

Mindezek mellett a Kormány, hogy a szülők és az iskolák számára egyaránt felhívja a figyelmet ezen veszélyekre, a KRÉTA rendszeren keresztül tájékoztatókat küldött. Valamint az osztályfőnöki órák, a nyári táborok részévé is tették a felvilágosítást az Elf Bar termékek negatív hatásairól – zárja bejegyzését Rétvári Bence államtitkár.

Forrás: Facebook/Rétvári Bence

Az ízesített, párologtatható dohánytermékek betiltását javasolja az EU

Az ízesített, párologtatható dohánytermékek betiltását javasolja az EU

 

 

A címlapképen Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Vác KDNP-s országgyűlési képviselője látható a Nice LMS Hungary Kft. beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2022. július 7-én. Forrás: MTI/Kovács Tamás

'Fel a tetejéhez' gomb