Kilép a Jobbikból és a párt frakciójából Jakab Péter

Bejelentette kilépését a Jobbik Magyarországért Mozgalomból és annak országgyűlési képviselőcsoportjából Jakab Péter. A korábbi pártelnök nyílt levelet kapott Gyöngyösi Mártontól, a Jobbik jelenlegi vezetőjétől, erre reagálva jelentette be kilépési szándékát Facebook-oldalán. 

„Ezennel kilépek a Jobbikból, független képviselőként pedig maradok a nép pártján pont úgy, ahogy eddig: nyersen, karcosan, de mindig őszintén. A Jobbik feladhatja, én soha! Vesszen a kormány, győzzön a nép!”

– fogalmazott a politikus közösségi oldalán csütörtök este közzétett bejegyzésében.


Hirdetés

Arról ír: Gyöngyösi Márton a Jobbik elnökeként nyílt levelében választás elé állította „ha maradok a nép pártján, ha továbbra is nyersen, őszintén, karcosan akarok kiállni a válság vesztesei, az Orbán-rezsim károsultjai mellett, akkor nincs helyem a Jobbikban”.

„Nos, Marci, akkor nincs helyem a Jobbikban. Ha a nép és a Jobbik között kell választanom, nem kérdés, melyiket választom”

– fogalmaz Jakab Péter. A politikus először 2018-ban, majd 2022-ben szerzett listás országgyűlési mandátumot. 2019-ben előbb frakcióvezető-helyettessé, majd frakcióvezetővé választották; utóbbi tisztséget július közepéig töltötte be. Jakab Pétert először 2020 januárjában választotta pártelnökké a Jobbik kongresszusa.

Idén májusban ugyan újraválasztották a poszton, ám alig egy hónappal később lemondott,

arra hivatkozva, hogy az új elnökség nem kívánja a tagság útját járni. „A szükséges döntések meghozatalához nem biztosítják számomra a többséget, vagyis kivették a kezemből a Jobbik irányítását. Ahhoz, hogy a mozgalom tovább tudjon működni, olyan elnökre van szükség, akivel az elnökség együtt tud dolgozni. Velem nem tud, ezért a mai nappal lemondok a Jobbik elnöki tisztségéről. A Fidesszel bármikor megküzdök, de a Jobbikkal nem harcolok” – fogalmazott akkor közleményében Jakab Péter. A megismételt tisztújításon, július 2-án választották a Jobbik élére Gyöngyösi Mártont, a párt egyetlen európai parlamenti képviselőjét.

A Jobbik reagált a hírre, mint írták,

nem lepődtek meg, de sajnálattal vették tudomásul, hogy Jakab Péter és tanácsadója az utolsó pillanatig nyitva álló együttműködés helyett a szakítást választották.

Kifejtették: Jakab döntését tudomásul veszik, bízva abban, hogy ez volt az ő valódi szándéka és nem rossz tanácsadójára hallgatott. Hangsúlyozták: bíznak abban, hogy országgyűlési képviselői mandátumát visszaadja az őt ide juttató jobbikos közösségnek, mivel legutolsó parlamenti videójában is nyíltan vállalta, hogy mennyire utál az Országgyűlésbe munkavégzés céljából bejárni. Úgy fogalmaztak:

képviselői mandátumának visszaadása lesz az igazi próbája annak, hogy ő valójában a nép pártján, vagy csak a „lé pártján” kíván politizálni a továbbiakban.

Forrás: Facebook/Jakab Péter, MTI

A címlapkép forrása: MTI/Mohai Balázs

'Fel a tetejéhez' gomb