Kicsi nagyköveteket fogadott az egri érsek

Kreatív feladatokkal várták a Kicsi nagykövet verseny jelentkezőit. Területenként díjazták a pályázókat, Heves megyében Ternyák Csaba egri érsek volt a program fővédnöke. A főpásztort és Horváth László országgyűlési képviselőt Strack Marika ötletgazda köszöntötte az Egri Érseki Palota madaras termében tartott augusztusi eredményhirdetésen – adta hírül a Magyar Kurír.

Ternyák Csaba érsek a Kicsi nagykövet versenyről úgy fogalmazott,  fontos, hogy a fiatalok megtanulják a küzdés, a tanulás útját és így tudják saját eredményeiket is értékelni. A nagyköveti cím kitüntető, s egyben a béke és a barátság szimbóluma. Hozzátette:

Isten is küldött követet az emberekhez, szent fiát, Jézus Krisztust, hogy ő beszéljen nekünk arról, Isten mennyire szeret bennünket.

Horváth László képviselő elmondta, a követ mestersége nem is olyan könnyű, mint elsőre gondolnánk, de annál ősibb eredetű. A hírek régebben szinte kizárólag követeken keresztül jutottak el az emberekhez, a követek pedig egy egész közösséget képviseltek. Heves megye kicsi nagykövete Sepelye Natália lett, Balázs Lili a kultúra kicsi attaséja, Szabó Zsombor kicsi sportattasé, szeptember végén az országos döntőn ők képviselik a megyét. Az ünnepélyes átadó végén az esemény résztvevői luftballonokat eresztettek a magasba.

 


Hirdetés

Forrás: Magyar Kurír

A címlapkép forrása: Egri Főegyházmegye

'Fel a tetejéhez' gomb