Amszterdamban több százan tiltakoztak az LMBTQI-személyeket érő erőszak ellen

A tüntetést az váltotta ki, hogy szombaton egy Uber-sofőr állítólag bántalmazott egy nőt, aki leköpte az autóját.

A hollandiai Amszterdamban több százan vettek részt egy, az LMBTQI-személyeket érő erőszak elleni tüntetésen – írta az NLTimes hírportál. A tüntetést az váltotta ki, hogy szombaton egy Uber-sofőr állítólag bántalmazott egy nőt, akit párjával az Amsterdam Pride rendezvényről fuvarozott haza. A megtámadott nő egyik barátja úgy nyilatkozta a sajtónak, hogy a sértett agyrázkódást, arc- és idegrendszeri sérüléseket szenvedett. A rendőrség megerősítette, hogy az incidens megtörtént, de a vizsgálat lefolytatása előtt nem tekinti LMBTQI-ellenes erőszaknak – írta a hírportál.

A tüntetésen a sérült nő is felszólalt. Többek között elmondta, hogy megtámadása több kérdést váltott ki a holland parlamentben. Reményét fejezte ki, hogy az esete pozitív változást hozhat a LMBTQI-közösség számára, továbbá arra kérte a nyilvánosságot, hogy osszák meg tapasztalataikat az Uber szolgáltatással kapcsolatban a közösségi médiában.

Az amszterdami rendőrség úgy nyilatkozott, hogy a történet másik felét is meg kell vizsgálni.

A Uber-sofőr, akit a nő bántalmazással vádol, azt vallotta, hogy a sértett és párja leköpték az autóját. Hozzátette, hogy még az Uber segélyhívó számát is tárcsázta, mert nem érezte magát biztonságban. A sértett tagadja, hogy leköpték az autót, továbbá az Uber vállalat ellen is tesz jogi lépéseket, mert a cég állítólag őt hibáztatta az incidensért.

Az Uber vizsgálja az esetet, és közölte, hogy támogatja a rendőrséget a nyomozásban. A sofőrt felfüggesztették, nincs hozzáférése az alkalmazáshoz. Az Uber szóvivője úgy nyilatkozott: „ez komoly ügy. Mindenkinek biztonságosan kell eljutnia oda, ahová szeretne, ezért elengedhetetlen, hogy minden érintett megszólaljon, és hogy a járókelők, akik többet láthattak vagy hallhattak, jelentkezzenek”.

A személyszállító vállalat 2019 júliusában külön panaszkategóriával egészítette ki telefonos alkalmazását a diszkrimináció bejelentésére.

A „diszkrimináció gomb” azután jelent meg, hogy egy Uber-sofőr megtagadta egy drag queen fuvarozását.

A cég július elején több LMBTQI-szervezettel együttműködve oktatóvideókat is gyártott a sofőrök számára az elfogadásról és a biztonságról – írta a hírportál.

(MTI)

A címlapkép illusztráció, melyen a London Pride melegfelvonulás résztvevői láthatók a brit fővárosban 2019. július 6-án. Forrás: MTI/EPA/Hollie Adams

Iratkozzon fel hírlevelünkre