Szijjártó: Minden eszközzel fel kell lépni az atomfegyverek ellen

Minden eszközzel fel kell lépni a nukleáris fegyverek terjedése és használata ellen, ezért minden érintettet felkérünk arra, hogy „ne játsszon geopolitikát a mi kárunkra” – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn New Yorkban – olvasható a tárca az MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében.

A tárcavezető az Atomsorompó Szerződés (NPT) felülvizsgálati konferenciájának vitáján azzal kezdte felszólalását, hogy Ukrajnával szomszédos országot képvisel, amely a február 24-én kezdődött háború miatt súlyos biztonsági, gazdasági és energiaellátási kockázatoknak van kitéve.

„Egy olyan ország képviselőjeként, ahova már 870 ezer menekült érkezett Ukrajnából, felszólítom a nemzetközi közösséget, hogy minden erejét összpontosítsa az ukrajnai béketeremtésre”

– közölte. „Hiszünk abban, hogy a béke az egyetlen megoldás a háború minden aspektusát illetően” – tette hozzá.


Hirdetés

Szijjártó Péter arra figyelmeztetett, hogy a háború még inkább felerősíti annak fontosságát, hogy elkerüljük az atomfegyverek további terjedését a világban, a harcok miatt ugyanis fokozott a nukleáris eszkaláció, a téves számítások veszélye.

Mint rámutatott, Magyarország érdekeivel súlyosan ellentétes lenne a világ ismételt blokkosodása, fontos fenntartani a Kelet és Nyugat közötti párbeszédet, különösképpen stratégiai kérdésekben.

„Megtanultuk a leckét a történelmünkből, bármikor is konfliktus volt Kelet és Nyugat között, annak mi, közép-európaiak mindig a vesztesei voltunk”

– fogalmazott.

Ennek kapcsán pedig sajnálatosnak nevezte, hogy mára megszakadt a párbeszéd az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) öt állandó tagja között, ezért a további feszültségek kockázatát emlegetve annak folytatására kérte ezen országokat.

„Minden érintettet felkérünk arra, hogy ne játsszon geopolitikát a mi kárunkra” – szögezte le.

A miniszter ezután érintette a nukleáris energia békés felhasználását is, amelynek szerinte a mostani válság tükrében még nagyobb a jelentősége. Szavai szerint ez „költséghatékony, klímabarát, biztonságos és stabil módja az energiatermelésnek, amely segít mérsékelni hazánk függőségét a globális energiapiac hullámzásaitól”. Hangsúlyozta: biztosítani kell az atomenergiára vonatkozó szankciók elkerülését, minthogy az ilyen intézkedések korlátoznák az államok azon jogát, hogy összeállítsák saját energiamixüket, ami nemzeti hatáskör.

Kiemelte ezzel összefüggésben, hogy a paksi bővítés teljes mértékben összhangban van a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) biztonsági előírásaival.

Rámutatott, hogy el kell köteleződni az NPT és annak előírásai mellett, ehhez politikai akaratra és együttműködésre van szükség, Magyarország pedig készen áll arra, hogy kivegye a részét az ezt célzó közös erőfeszítésekből.

Szijjártó Péter a nap folyamán többek között argentin és bangladesi kollégájával, valamint a NAÜ főigazgatójával is találkozik.

(MTI)

A címlapkép forrása: Facebook/Szijjártó Péter

'Fel a tetejéhez' gomb