Székelyföld gyökereket, Magyarország szárnyakat adott

Benedekffy Katalin énekművész Erdélyben született, Székelyföld az otthona, de immár 20 éve az anyaországban is itthon van. Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő unokahúga a kis Kató Galambfalváról indult el, és ma szerte a világban nagy színpadokon lép fel. Közben közös gyökereinket, a megtartó hagyományt adja át a fiataloknak a Kárpát-medencében és amerre csak jár, személyesen is az Egy csipetnyi Erdély komplex foglalkozásain, valamint az ebből született könyvön és CD-n keresztül.

– Hogyan jutott el az értől az óceánig?

– Egy alkalommal Böjte Csaba testvérrel beszélgettünk az élet nagy dolgairól. Épp válaszút előtt álltam, és nem láttam tisztán, merre is kellene tovább haladnom. Rengeteg kérdés és bizonytalanság kavargott bennem. Csaba testvér annyit mondott akkor:

Katalin, csak kezdj bele, fogj hozzá a nagyszerű terv megvalósításához és meglátod, milyen sok jó ember csatlakozik majd hozzád és lesz segítségedre.

Valahogy így – és Csaba testvér receptje működik. Nekem Székelyföld hitet és gyökereket adott, Magyarország pedig szárnyakat, hogy megvalósulhassanak az álmaim.

– Mi történt a Nagygalambfalván felnőtt kicsi lánnyal?

– Sok minden változott, de alapjaiban semmi. Azt a lelkületet hoztam magammal, és viszem mindenhová ma is, amit otthon kaptam. Ugyanaz a nagygalambfalvi székely lány vagyok primadonnaként is. Igaz, gyermekkoromban álmodni sem mertem volna például azokról a nagy koncerttermekről, ahol most énekelek, de kitartó és állhatatos munkával belekezdtem álmaim megvalósításába, és sok-sok ember segített és segít most is az utamon.

– Milyen emléket őriz Kányádi Sándorról?

– Gyerekként otthon mindig Kányádi verseket mondtunk a szavalóversenyeken. Egyik alkalommal, amikor ő maga is meghallgatta, megdicsért, hogy szépen szavalok, majd megkérdezte: És énekelni tudsz-e? Rávágtam, hogy igen há’!

Rázendítettem a Galambfalván van egy torony, de magas kezdetű… helyi népdalunkra, mire Sándor bátyám megjegyezte: Ez a Kató nemcsak szépen szaval, de ennek a leánkának hangja is van, előbb-utóbb még színésznő lesz belőle!

Mondhatom úgy, hogy megjósolta. Aztán, később, mikor már ők is kiköltöztek Budapestre, sokszor találkoztunk a Döbrentei téri lakásukban. Még közös előadásaink is voltak. Ő a verseit mondta, én meg operaáriákat énekeltem. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ez is megadatott nekem.

– Erdélyi magyarként hol van otthon?

– Úgy szoktam mondani, Székelyföldön otthon, Magyarországon itthon vagyok. A Kárpát-medencében vagy bármerre a nagyvilágban, ahol magyarul beszélnek, ott én úgy tekintem, hogy a testvéreimmel találkozom és otthon vagyok. Bárhol énekelek, Európától Amerikáig, mindig boldog vagyok, ha a közönség soraiban magyarok is ülnek. Legutóbb, amikor Montreálban és Torontóban léptem fel, ismeretlenül megkerestem az ott élő magyar közösséget, és tiszteletjegyeket ajándékoztam nekik a koncertemre.

– Mi motiválja abban, amit csinál?

– Adni szeretnék folyamatosan. Továbbadni, amit én is kaptam. Ami nekem megadatott abban a közegben, ahol felnőttem, azokat az értékeket akarom átadni mindazoknak, akiknek ebben nem volt részük. Elsősorban a mai fiataloknak. A szülőfalumnak is szeretnék most visszavinni valamit. Azon dolgozom, hogy Nagygalambfalván elinduljon a zenei oktatás.

Szeretnék egy összművészeti fesztivált meghonosítani a Nagyküküllő mentén, mely természetesen Kányádi Sándor nevéhez is kapcsolódik, összegyűjtve a helyi és elszármazott tehetségeinket – mindezt koncertekkel, színházi előadásokkal  és különböző kulturális programokkal fűszerezve.

Magyarországon a Budapesti Operettszínház előadásaiban vendégszerepelek, fesztiválokon lépek fel, folyamatosan dolgozom a Kolozsvári Magyar Operával, több külföldi fellépésre készülök. Idén nyáron a soproni Petőfi Színház felkérésére művészeti vezetője és rendezője is lehettem a magyar és német nyelvű nagyszabású Lehár Gálának a Fertőrákosi Barlangszínházban. MMA ösztöndíjasként operabeavató programot tartok gyerekeknek itthon és a Kárpát-medencében. Ezek mellett megjelent az Egy csipetnyi Erdély című könyvem CD melléklettel (Legendák, mesék, ízek világa) valamint ebben a témában foglalkozásokat tartok gyerekeknek és családoknak. Elkötelezett vagyok abban a törekvésben, amely szeretne egy olyan következő generációt felnevelni, amelyik megbecsüli és érti azokat az értékeket, amit mi képviselünk.

– Mit is takar az Egy csipetnyi Erdély?

– Az Egy csipetnyi Erdély egy közösségkovácsoló műhely, interaktív családi foglalkozás. Ennek előzményeként készítettem egy filmet a bölcsészdiplomámhoz, Huncutazás címmel. Ebben benne volt az is, hogy

mély nyomot hagyott bennünk, erdélyi magyarokban az az ominózus 2004-es népszavazás, amikor kiderült, hogy az anyaországi honfitársainknak nem számítunk magyarnak, és egyesek azzal riogattak, hogy idejövünk és elvesszük a megélhetést tőlük.

Erre elhatároztam, hogy akit csak tudok, elviszek haza, Székelyföldre, hogy lássák, milyenek az ottani emberek, és hogyan élnek, és nem akarnak mást, mint annak a lehetőségét, hogy összetartozzunk, mi magyarok. Ekkor kezdtem el magyarországi fiataloknak táborokat tartani, ahol balladákat, legendákat, néptáncokat tanultunk, énekeltünk, tehenet fejtünk, erdélyi ételeket főztünk, hogy megismerjék, mit őrzünk a közös kultúránkból, hagyományainkból.

– Mikor született meg a gondolat, hogy könyv is készüljön az Egy csipetnyi Erdélyből?

– A pandémia ideje alatt.

Amikor a koncertjeim sorra elmaradtak, lett időm átgondolni az életemet

és rendszerezni azt a hatalmas kép- és hanganyagot, amely összegyűlt a Huncutazás és a további foglakozások alatt. Itt is szeretném megköszönni a Nemzeti Kulturális Alapnak, hogy támogatta ezt a projektet. Külön köszönöm dr. Rétvári Bence parlamenti államtitkár úrnak az Egy csipetnyi Erdély program fővédnökségét. Ezt és az ebből készült CD melléklettel kiadott könyvet gyerekeknek, családoknak, fiataloknak és éltesebbeknek, egyszóval mindenkinek jó szívvel ajánlom, aki szeretné az igazi Erdélyt, Székelyföldet az egyes tájegységein, hagyományain, balladáin, versein, mondókáin, vagy éppen jellegzetes ízvilágán keresztül megismerni.

A kapros ordás palacsinta receptje Udvarhelyszékről (Az Egy csipetnyi Erdély című könyvből)

Hozzávalók a kapros ordához

40 dkg orda

2 evőkanál sűrű tejfel

5 dkg vaj

2 evőkanál zöld kapor

só, cukor

A palacsintához

35 dkg liszt

3 tojás

6 dl tej

só, cukor

Elkészítés

A vajat lábosba téve fakanállal eldolgozzuk. Hozzáadjuk a szitán áttört ordát, a tejfelt, a sót, a cukrot, és addig keverjük tovább, amíg krémszerű lesz. Végül könnyedén hozzávegyítjük a zsenge, apróra vágott zöld kaprot. Az elkészített kapros ordával megtöltjük a palacsintákat, összegöngyöljük és kikent tűzálló edénybe helyezzük, a tetejét vastagon megkenjük kapros tejfellel, majd 15 percig sütőben átmelegítjük. Melegen tálaljuk. (Kövi Pál: Erdélyi lakoma)

A címlapkép forrása Benedekffy Katalin magángyűjteménye.