Életvédők – Fókuszban a hazai életvédelem – VIDEÓ

A hetekben ért véget az Életvédők című interjúsorozat a Pax TV-n. A sorozat házigazdája, Antal-Ferencz Ildikó újságíró olyan magyar életvédő szervezetek és közösségek képviselőivel beszélgetett, akik bajba jutott várandós édesanyákkal és családjaikkal foglalkoznak, illetve céljuk a társadalmi szemléletváltás.

Magyarországon 2020-ban 85 000 kisbaba született, de több, mint 20 000 nem születhetett meg. Ennyi édesanya és család került olyan nehéz helyzetbe, hogy a megfogant kis élet érkezését nem tudta, vagy nem akarta vállalni.

E nehéz és életreszólóan súlyos döntés joga az édesanyáé, de felelőssége nemcsak az övé, hanem az apáé, a családé, a tágabb környezetüké, sőt, az egész társadalomé, vagyis mindannyiunké.

A sorozat házigazdája, Antal-Ferencz Ildikó olyan szervezetek és olyan közösségek képviselőivel beszélget, akik ilyen bajba jutott családokkal, édesanyákkal foglalkoznak, illetve céljuk a társadalmi szemléletváltás.


Hirdetés

Fiatal lányként és később édesanyaként sokszor kerültem olyan helyzetbe, hogy tehetetlenül és szomorúan néztem abortuszra készülődő vagy azon átesett nőket, lányokat. Újságíróként viszont elhatároztam, hogy foglalkozni fogok a témával, amilyen formában csak tudok. Így számos interjút készítettem életvédő szerezetek képviselőivel, abortuszon átesett nőkkel és lelkigyakorlatokon gyógyult édesanyákkal – mondta el Antal-Ferencz Ildikó.

Most az alábbi videókra kattintva megnézhetjük ennek a hiánypótló sorozatnak minden adását, ami 12 félórás beszélgetésen keresztül mutatja be a magyar életvédelem elkötelezett képviselőit és fontos szolgálatait, kitekintve a nemzetközi életvédő folyamatokra, fejleményekre is.

'Fel a tetejéhez' gomb