A kanadai őslakosok nehéz helyzetére figyelmeztetett Ferenc pápa

Égbekiáltó, hogy a gazdasági fejlődés eredményezte jólétből nem részesül a társadalom minden szegmense – fogalmazott, rámutatva arra, hogy az országban még mindig sok hajléktalan és más, szegénységben élő ember szorul segítségre, egyebek között az egyházéra is.

Kiemelte az őslakosok iskolázottságának alacsony mértékét, valamint azt is, hogy sokuknak még mindig lakhatási nehézségeik vannak, és nehezebben jutnak hozzá egészségügyi ellátáshoz.

Múlt héten kezdődött kanadai látogatása során a pápa hivatalosan is bocsánatot az egyház szerepéért Kanada egykori romboló asszimilációs politikájában. Nevezetesen abban, hogy az állam bentlakásos iskolákba kényszerítette az őslakosokat, így akarta beolvasztani őket a keresztény társadalomba, de ezzel felszámolta kultúrájukat, elszakította egymástól a családokat, és egész nemzedékeket sodort a társadalom peremére, máig érezhetően. 

Kanadában 1881 és 1996 között több mint 150 ezer őslakos gyermeket szakítottak el a családjától, és helyeztek el bentlakásos iskolában. Sok gyermek éhen halt, verték őket, és szexuális visszaélés áldozatai voltak egy olyan rendszerben, amelyet a Justin Trudeau miniszterelnök által létrehozott Megbékélési Bizottság kulturális népirtásnak nevezett.

(MTI)
A kép forrása: MTI/EPA-ANSA/Maurizio Brambatti


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb