Az Orbán Viktorral szoros kapcsolatot ápoló Giorgia Meloni lehet Olaszország új miniszterelnöke

Szeptember 25-én tartanak Olaszországban előrehozott választásokat, azt követően, hogy a koalícióval kormányzó Mario Draghi lemondott miniszterelnöki posztjáról. A Magyar Nemzet értesülései szerint megvalósulhat, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt: Giorgia Meloni pártja kerülhet kormányra.

Giorgia Meloni Olasz Testvérek (FdI) nevű, szélsőjobboldali pártja a legutóbbi 2018-as parlamenti választásokon a szavazatok mindössze 4,4 százalékát szerezte meg. A jelenlegi helyzetnek mégis ők lehetnek a legnagyobb nyertesei, mivel a FdI volt az egyetlen jelentős ellenzéki párt, amely nem lépett be a 2021 februárjában alakult koalíciós kormányba.

Az előzetes felmérések alapján Meloni pártja 23,8 százalékos támogatottságot – és ezzel többséget – szerezhet szeptemberben. Még ha meg is előzi őket a hasonló támogatottsággal bíró baloldali Demokrata Párt, akkor is a három jobboldali párt koalíciója tudna csak kormányt alakítani. Ez pedig szintén Meloni malmára hajtaná a vizet.

Giorgia Meloni a Benito Mussolini követői által alapított Olasz Szociális Mozgalomban, majd annak utódpártjában, a Nemzeti Szövetségben kezdte meg politikai pályafutását. Később, 29 évesen, Berlusconi miniszterelnöksége alatt ifjúságügyi miniszter lett. Saját pártját, az Olasz Testvéreket 2013-ban alapította.

Az olasz politikus nagyon jó kapcsolatot ápol Orbán Viktor miniszterelnökkel, akivel hasonló politikát folytatnak. A konzervatív politikusnő egyik híres, a sajtó által sokat idézett mondata: „Nő vagyok, anya, olasz és keresztény, és ezt senki sem veheti el tőlem” összhangban van a jelenlegi magyar kormány politikájával.

Meloni bevándorlás-, abortusz- és melegházasság-ellenes. „Igen a természetes családokra, nem az LMBTQ-lobbira!” – idézi a Magyar Nemzet egy júniusi kijelentését.

Ha szeptemberben ő kerülne kormányra, a magyarhoz hasonló vezetésre lehet számítani Olaszországban is, ami Magyarország helyzetét is javíthatná az Európai Unión belül.

A címlapképen Orbán Viktor Giorgia Melonival. Forrás: Facebook/Orbán Viktor

Iratkozzon fel hírlevelünkre