Hazatértek a szlovén erdőtűz oltásában részt vevő magyar katonák

A Magyar Honvédség parancsnoka az M1 aktuális csatorna műsorában elmondta: múlt héten csütörtök este a két ország miniszterelnöki egyeztetését követően vette fel a kapcsolatot a szlovén vezérkarfőnök-helyettessel, és másnap reggel már indult is a két MI-17-es helikopter Szolnokról és Pápáról a szomszédos országba.

Ruszin-Szendi Romulusz elmondta, az egység pénteken egy rövid eligazítás után meg is kezdte a munkát. Csaknem 30 órát repültek és mintegy 600 tonna vizet szállítottak – ismertette. 

Tájékoztatása szerint a tűz oltásában több nemzet is részt vett, akikkel az együttműködés könnyen és professzionálisan ment, de a munkákat az állandó füst, tűz és hő, valamint a magas levegő-hőmérséklet is nehezítette.

A honvédség parancsnoka hozzátette: Magyarországon ilyen tűzoltási feladatokat kevésszer kell végrehajtaniuk, de gyakorolják, és kiképzett, tapasztalt személyzet áll rendelkezésre. A katonák bizonyították maguknak és a magyaroknak, illetve a szomszédos nemzeteknek is, hogy a Magyar Honvédségre lehet számítani – fogalmazott Ruszin-Szendi Romulusz.

Arról is beszélt: hétfőn Belgiumban egy NATO-egyeztetésen vett részt, szeptemberben pedig nemzetközi hadgyakorlatot rendeznek Magyarországon, ahol azt is bemutatják, hogy nemcsak a katasztrófavédelmi feladatokra, hanem a háborús helyzetre is felkészült Magyarország.

A műsorban a rendkívüli hőség miatti vízellátási problémákra is kitértek, erről Ruszin-Szendi Romulusz elmondta: a honvédség vízszállító autói készenlétben vannak, és már segítettek is a lakosság ellátásában. A katonák víztisztító képességgel rendelkeznek és zacskós vizet is tudnak előállítani, tucatszámra vannak nyolc és tíz köbméteres szállítóautóik – jelezte.

(MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre