Ötvennyolc magyar fiatal tanulhat külföldön a Stipendium Peregrinum ösztöndíjjal
A közlemény szerint a Nemzeti Tehetség Központ ösztöndíjprogramja három éve támogatja azokat a kiváló képességű magyar fiatalokat, akik a világ legrangosabb egyetemein szeretnék megszerezni első külföldi diplomájukat.
A pályázók között 23 új ösztöndíjas van, 35-en az előző évekből már az állami támogatással tanultak külföldön, idén pedig újra sikeresen pályáztak.
Az idei pályázatra 152-en jelentkeztek, közülük 48-an vettek részt a Balatonszárszón megrendezett kiválasztótáborban. A végső nyerteseket egy egyetemi professzorokból álló háromtagú bizottság választotta ki – ismertették.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is jelentős volt az Egyesült Királyságba felvételt nyerő fiatalok száma, az új ösztöndíjasok közül 12-en ott kezdik meg egyetemi tanulmányaikat. Hollandiában négy, Svájcban és az Egyesült Államokban két-két, míg Belgiumban, Dániában és Németországban egy-egy tehetséges magyar fiatal tanulhat.
A legtöbben tudományos területen, természettudományi és műszaki szakon tanulnak tovább, de társadalomtudományi, gazdasági és művészeti területen is vannak ösztöndíjasok – írták.
Kitértek arra is, hogy a program indulása óta mintegy 1,3 milliárd forinttal támogatta az állam az ösztöndíjat elnyerő fiatalokat, ebből az új pályázóknak megítélt összeg 250 millió forint volt. A mostani pályázaton az ösztöndíjasoknak ez átlagban 10,8 millió forintnyi támogatást jelent – olvasható a közleményben.
(MTI)
A címlapképen Novák Katalin beszédet mond a Stipendium Peregrinum-ösztöndíj tizennyolc nyertesének kihirdetésén az Emberi Erőforrások Minisztériumában 2020. július 20-án. Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt