Rendkívüli figyelmeztetés volt a szabadkai lövöldözés

Eddig is látható volt videófelvételeken, hogy fegyver van egyes migránsok, illetve az őket vezető csempészek kezében, de azzal, hogy most a rendőri erőkre is tüzet nyitottak, magasabb szintre emelkedett a probléma – mondta.

Bakondi György közölte: a prognózisok szerint még tömegesebbé válhat a migráció. 

Ez a növekedés összefügg az ukrajnai háborúval, hiszen a fekete-tengeri kikötőkben maradt az exportra szánt búza, és ez súlyos éhínséghez vezethet például a Száhel-övezetben, ahonnan már most is jelentős számban érkeznek a migránsok – tette hozzá.

A terroristasejtek komoly utánpótlást találhatnak az egyre nagyobb tömegben érkező migránsok között. Itt valóban éhes és ezért ingerült, dühös emberekről van szó, akik nagyobb hajlandósággal nyúlnak a terror eszközéhez, mint a korábban érkezettek – fogalmazott.

Jól szervezett bűnözési ág lett az embercsempészet – mondta a főtanácsadó, aki azokat a nyugati politikusokat vádolta emiatt, akik bocsánatos bűnként kezelik a jelenséget.


Hirdetés

A főtanácsadó felhívta a figyelmet, hogy tavaly júliusig 46 ezer, idén viszont 109 ezer illegális határátlépési kísérlet történt Magyarország déli határán. Ezzel együtt majdnem száz százalékkal nőtt az elfogott embercsempészek száma is.

Bakondi György azt mondta: az is ismert, hogy a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet fokozott aktivitásra szólította fel híveit, mondván, az orosz-ukrán háború nyomában járó válság és bizonytalanság kitűnő lehetőséget kínál a terrorcselekményekhez.

A rendőrség keretein belül létrehozandó határvédelmi egységről Bakondi György azt mondta: ők csak határőrizettel foglalkoznak majd, így ennek a tevékenységnek a mesterfogásait, a kutatást, a zárást kell minél jobban ismerniük.

(MTI)
A kép forrása: pannonrtv.com

'Fel a tetejéhez' gomb